Opel Meriva, a kísérleti nyúl

2002.08.08. 16:11

 
   
   

Az új egyterűben próbálták ki az Opel és a Fiat közös fejlesztési módszerét, egyelőre még házon belül. Az elképzelés az, hogy az egyes típusok tervezésekor számos közös alkatrészt használnak majd, de elkerülik a teljes padlólemez-megosztást. Ezt a módszert először az Opel Corsa és a Fiat Punto 2005-ben és 2006-ben megjelenő utódmodelljeinek közös fejlesztésekor kívánják alkalmazni.

A Meriva fejlesztésekor, amelyet egyébként az Opel és a GM brazil részlege közösen végzett el, kényszerűségből alkalmazták ezt a megoldást, mivel
nem állt rendelkezésre a megfelelő padlólemez. A Zafira 25 cm-rel rövidebb padlólemeze ugyan épp jó lett volna a kisebb egyterű számára, de mint az hamarosan kiderült, ez a megoldás túlzottan drága. Egyszerűbbnek bizonyult a Corsa platform első szekcióját összeházasítani az Astra/Zafira padlólemezének hátsó szekciójával, így elérhették, hogy az autó szélesebb legyen, mint a Corsa, de rövidebb, mint a Zafira.

A Meriva többi komponensének nagyobb része is más, már létező típusokból származik, így az erőátvitel a Corsából lehet ismerős, a hátsó futóművet egy az egyben az Astra kombiból emelték át. A kormányoszlop a Vectra alkatrészei közül került ki, ugyanakkor a kormánygép már megint a Corsa öröksége, és még folytathatnánk a sort. A nagy kavarodás eredményeképp a Meriva saját egyéniséggel rendelkező modell - ez is mutatja, hogy az új tervezési módszer mennyire életképes - amelyből a GM nem kevesebb, mint évi 200 000 példányt tervez eladni Európában és további 50 000-et Dél-Amerikában.