Utód nélkül búcsúzik az Audi A2-es

2003.03.11. 12:31

 
   
   

"Az A3 lesz a legkisebb Audi" - mondta Martin Winterkorn, a márka vezérigazgatója, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem hanyagolják el az A2-es kategóriáját sem. A szellemi utód viszont nem a négykarikás emblémával jelenik meg. "Az Audi márkacsoporton belül ezen túl kizárólag a Seat foglalkozik majd kisautók gyártásával, így az A2-es utódja is Seat márkanéven jelenik majd meg." - mondta Winterkorn. Az új modell nem alumíniumból készül majd, de az Audi vezetője szerint ez nem azt jelenti, hogy elhibázott döntés lett volna az alumínium alkalmazása az A2 esetében. "Amikor döntöttünk az A2-essel kapcsolatban, akkor az alumínium alkalmazása tűnt a legjobb megoldásnak. Azóta viszont nagyot fejlődtek a szerkezeti acélok, az elmúlt tíz évben nagyjából tízszeresére nőtt a szilárdságuk." Persze azt Winterkorn sem tagadta, hogy az A2 épp a drága alapanyag és gyártástechnológia miatt lett túlzottan drága, így kevéssé keresett modell. Sőt, megerősítette, amit már korábban is sejthettünk: az autó gyakorlatilag nem hoz hasznot, bár Winterkorn állítása szerint eddig veszteséget sem okozott a cégnek.