Bemutatkozik az első Saab terepjáró

2004.04.07. 11:32

A 9 7X az első igazi GM-klón a svéd eredetű márka történetében. A korábban közzétett rajz alapján még úgy gondolhattuk volna, hogy az első terepjáró, amely a Saab márkajelzést viseli, egy alaposan áttervezett GM terepjáró lesz, de ez - és ezt leplezetlen szomorúsággal vesszük tudomásul - nem igaz.

Úgy látszik, sem elég idő, sem elegendő pénz nem állt rendelkezésre egy igazán egyéni modell kialakítására, így csak a GM fényszóró-, hátsó lámpa- és hűtőmaszk-tervező részlegét mozgósították a 9 7X koncepciójának kialakításakor. Az autó többi része felismerhetően azonos az Oldsmobile Bravada/Buick Rainier típuspárossal, amelyet hivatalosan GMT360 platformnak neveznek. Ugyanaz a két motor - egy 4,2 literes 275 lóerős soros hathengeres és egy 5,3 literes 300 lóerős V8-as - lakik a motorháztető alatt, ugyanaz a hajtáslánc és a futómű, csak az egyes elemek hangolását változtatták meg. Közvetlenebb kormányáttételt és áthangolt rugóstagokat kapott a 9 7X, valamint Saabosították a műszerfalat és a belső tér anyagait is a márkára jellemző minőségi szintet szem előtt tartva választották ki.

A GM mentségére szolgáljon, hogy az elmúlt évek helyben járása a Saab fejlesztési részlegében - állítólag két terepjárót is elkezdtek fejleszteni, de mindkét projektet leállították - azonnali lépéseket sürgetett. A 9 7X szükségmegoldás: az elmúlt néhány évben a korábbi amerikai Saab tulajdonosok mintegy 30%-a valamilyen szabadidő-autóba ült át, és a jelenlegi Saab tulajdonosok 39%-ának van valamilyen terepjáró a családjában, így egyértelmű volt, hogy nem várhatnak további éveket, míg a svédek végre elkészülnek saját terep-modelljükkel. A Saab amerikai terjesztőhálózata komoly fellendülést vár a 9 7X-től és a Subarunál gyártott Impreza alapú 92X-től , és ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor a Saab két-három év múlva megjelenő, sokkal több önálló fejlesztést felvonultató modelljeit már tárt karokkal várhatja egy, a jelenleginél sokkal nagyobb vásárló-bázis.

A klón-trükk egyébként már sokszor bejött Amerikában, és a GM a műfaj legnagyobb művelője. Nem egy típusát akár négy vagy öt márkanéven is árusítja, méghozzá az adott márka arculatának megfelelően más-más felszereltséggel más-más vevőkörnek, és az amerikai vásárlókat láthatóan nem zavarja nagyon az átverés. Ezért aztán nagyon is elképzelhető hogy a Saab új, csak Amerikában forgalmazott modelljei valóban sikert aratnak függetlenül attól, hogy szemtelenül hasonlítanak más márkák egyes típusaira.