Mercedes víziók: R és B-osztály

2004.09.10. 14:45

A német gyártó megint óvatoskodik, akárcsak korábban a CLS esetében : két szériaérett modellt mutatnak be Párizsban tanulmányautóként, a szokásos Vision előtaggal a nevükben. Mindkét autót régóta várjuk, sokat is hallottunk felőlük, csak a bemutató helyszíne meglepő, hisz a R és a B-osztály elsősorban az észak-amerikai piacra készül.

A Vision B-t korábban mindenki CST, azaz Compact Sports Tourer, vagyis Kompakt Sportos Túrakocsi néven emlegette. A fellengzős név a gyakorlatban az új A-osztály valamivel magasabb, szélesebb, tágasabb változatát fedi, amelyben már egy amerikai anyukát sem fog el a klausztrofóbia. A Párizsba vízionált változatban egy új, 140 lóerős négyhengeres turbódízel került, amely ugyan nagyon takarékos, mindössze hat liter gázolajat fogyaszt 100 km-en, nagyon nyomatékos – 300 Nm-el is képes csavargatni a főtengelyt – és nagyon tiszta , hiszen a részecskeszűrővel teljesíti az Euro4-es károsanyag-kibocsátási szintet, de mégiscsak dízel, így elsősorban Európában lehet népszerű. Az A-merci leszármazottjáról lévén szó természetesen itt is elsütötték azt a kétes értékű bár jól hangzó reklámszöveget, hogy ez az autó a padló alatti motor miatt belül egy kategóriával nagyobbnak számít. A formatervről nincs mit mondanunk, tipikus Mercedes vonások mindenütt, mindenki döntse el maga hogy szereti-e vagy sem.

A Vision R még akkora meglepetést sem okoz mint kisebb rokona, hiszen távoli előképét, a Vision GST-t már 2002 első napjaiban láthattuk . A végleges forma talán kevésbé radikális, de a dinamikus vonalakból így is maradt elég. A főbb jellegzetességek nem változtak. Az autóban továbbra is hat ülés van, bár a Mercedes szerényen 4+2-es üléselrendezésről beszél, mivel a leghátsó sorba már nemigen jutott lábtér. Megmaradt az utastér teljes hosszában végighúzódó üvegtető is, bár ez a megoldás is sokat veszített vonzerejéből az elmúlt több mint két és fél év alatt. Legnagyobb sajnálatunkra az öngyilkos rendszerű szétnyíló ajtóelrendezést már hiába keressük, talán mert a megcélzott vevőkör a felmérések szerint nemigen díjazta volna. A Vision R is dízelmotorral az orrában méri fel az érdeklődést Párizsban, igaz, ebbe egy 218 lóerős V6-os kerül kisebb traktorokat megszégyenítő 510 Nm-es nyomatékkal és 8,8 literes átlagfogyasztással 100 km-en. Ez a dízel is részecskeszűrős, Euro4-es újdonság, amelyet hamarosan szériatípusokban is viszontláthatunk.

A két vízió két szériamodell előzetese, a hírek szerint előbb a B-osztály jön 2005 tavaszán, majd ősszel az R-klasse is kikerülhet a kereskedések kirakatüvegei mögé. Emellett azonban van még egy, szinte alig észrevehető prototípus a képeken: a két Vision modell festése, amely csaknem olyan, mint a polírozott alumínium, de mégsem az. Ez a festék szintén feltűnik majd a közeljövő Mercedesein, már csak az a kérdés hogy mikor.