Együttműködés a Proton és a VW között

2004.10.28. 12:41

A felek még kedden aláírtak egy szándéknyilatkozatot Wolfsburgban, a VW főhadiszállásán. A későbbi együttműködés formáiról egyelőre csak feltételes módban beszéltek a Proton és a VW illetékesei, de már körvonalazódni látszanak a lehetőségek. A VW elsődleges célja, hogy erős bázist építsen ki Délkelet-Ázsiában, és a Proton üzemében megkezdje néhány modelljének helyi gyártását. Emellett felmerült a közös típusfejlesztés lehetősége is, bár ebben az ügyben még nem született meg a közös álláspont. A VW ugyanakkor egyelőre nem kíván tulajdonrészt vásárolni a Protonban, ahogy azt korábban sokan feltételezték. Egyelőre annyit tudunk biztosan, hogy két modell összeszerelése kezdődhet meg 2005-ben, és 2006-ban már 15 ezer autót szeretne eladni a VW a régióban. A német gyártó Kínán kívül, amely jelenleg teljesen elszigetelt piacként működik, a Távol-Keleten nem rendelkezik jelentős gyártókapacitással, így a piaci részesedése is minimális, viszont a Proton gyártókapacitását és kereskedőhálózatát felhasználva egyszerűen és gyorsan változtathat a helyzeten.