MBR EOS: újabb brit szupersportkocsi a láthatáron

2004.12.09. 14:02

Évente több brit sportkocsigyártó csődjéről olvashatunk, mégis mindig akad új próbálkozó, aki úgy véli, több szerencsével járhat. Január közepén az Autosport International Show-n mutatkozik be a legújabb villámgyors angol sportkocsi előzetese, amit szintén egy eleddig ismeretlen cég, az MB Roadcars tervezett. A régi GT prototípusokat idéző formát egyelőre csak egy 1:2 arányban kicsinyített makett formájában csodálhatják meg a brit kiállítás látogatói, de a készítők reményei szerint az EOS-t 2005 őszén, a Frankfurti Autószalonon már életnagyságban is láthatjuk, 2006-ban pedig már megkezdődhet a szériagyártás is.

A tervek szerint az autóba 500 lóerős V8-as motor és hatsebességes kézi váltó kerül, így az alig egy tonnás gép a számítások szerint 320 km/h feletti végsebességet érhet el, és akár 3,5 másodperc alatt felgyorsulhat álló helyzetből 100 km/h-s tempóra. Sajnos azt egyelőre nem tudjuk, hogy a készítők, akik több mint két éve dolgoznak az autón, mekkora szérianagyságban, és persze milyen árszintben gondolkodnak, pedig a korábbi évek tapasztalatai szerint ezen múlhat az EOS, és vele az MB Roadcars jövője...