Graphyte és Sequel: környezetbarát tanulmányautók a GM-től

2005.01.14. 13:57

A General Motors két, jövőbe mutató tanulmánnyal lepte meg a Detroit Motor Show közönségét. A GMC Graphyte az Astra hibrid mellett a kettős üzemmódú teljes hibrid hajtás (dual-mode full hybrid system) másik demóautója, amelyben az akkumulátorokat egy V8-as benzinmotorral párosították, míg a GM Sequel a korábbi üzemanyagcellás Hy-wire és AUTOnomy tanulmány utódjának tekinthető.

A GMC Graphyte egy nagyméretű terepjáró-tanulmány, amelyet a GM angliai tervezőstúdiójában készült. Az autót kettős céllal hozták létre: egyrészt itt mutatkozik be az a hibrid hajtásrendszer, ami 2007-től a Chevrolet Tahoe és a GMC Yukon modellben szériagyártásba kerül, másrészt a Graphyte révén mutatja meg a GM, hogy milyen lehet jövőbeli terepjáróinak formavilága.

Az új hibrid hajtásrendszer elektromos része felépítését tekintve ugyanolyan, mint amilyet a hibrid Astra tanulmányban is alkalmaznak, csak a méretezése tér el attól. Ebben esetben azonban belsőégésű motor nem egy kis négyhengeres turbódízel, hanem egy 5,3 literes V8-as, amely kis teljesítményigény esetén képes négyhengeresként is üzemelni. A két villanymotor, valamint a hozzá tartozó áttételek és vezérlés ebben az esetben egy hagyományos négysebességes automata váltó házába került, így még a motortérbe pillantva sem tűnik fel, hogy nem egy megszokott nyolchengeres terepjáróval van dolgunk. Egyedül a hátsó ülések alatt elhelyezett akkumulátorok árulkodhatnak, már ha valaki nekiáll szétszedni az utasteret.

Maga az autó is számos, az óriási, alvázas terepjárók világában igen szokatlan megoldást tartalmaz. A vezető 120 mm-es tartományon belül változtathatja a jármű hasmagasságát a körülményeknek megfelelően, így épített úton javíthatja a menettulajdonságokat és az autó aerodinamikáját, terepen pedig javíthatja a terepjáró-képességet. Aszfaltozott úton a Graphite úttartása egyébként is messze jobb, mint bármelyik mai GM terepjáróé, mivel hátul merev tengely helyett korszerű ötlengőkaros felfüggesztés dolgozik.

A Graphyte elsősorban a vásárlók tesztelésére született, így aligha fogják gyártani ebben a formában, de biztos, hogy számos részletmegoldásával találkozhatunk a GM nagy terepjáróinak következő generációjában.

A világ legnagyobb autógyártójának másik újdonsága Sequel névre hallgat. Ez a típus egy számmal kisebb, mint a Graphyte, nagyjából akkora mint a Cadillac SRX , és bár a formája is határozottan érdekes, a Sequel, azaz folytatás nevet nem ezért kapta. A tanulmány ugyanis az AUTOnomy és Hy-wire tanulmányok leszármazottja: ugyanazt a kevesebb mint 30 cm vastag alváz-dobozt találjuk alatta, amelyet két elődjénél már megismerhettünk. Ez az önállóan is járóképes szerkezet mindent tartalmaz, ami a haladáshoz szükséges: hidrogén-tartályt, üzemanyagcellát, a kerékagyakba épített villanymotorokat, futóművet, kormányművet, fékeket. A különbség a korábbi változatokhoz képest a doboz képességeiben rejlik: az új elemek révén a Sequel kevesebb mint 10 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, hatótávolsága pedig eléri a 480 kilométert egy töltéssel.

Ezzel a Sequel már-már utoléri a benzinnel, illetve gázolajjal működő autók képességeit, de mindenképp megelőzi a többi üzemanyagcellás prototípust. Ráadásul a gördeszka-alváznak elnevezett járóképes blokkra szinte bármilyen járművel fel lehet építeni, a karosszériának csak néhány kezelőszervet és csatlakozót kell tartalmaznia, ami óriási szabadságot jelent a tervezőknek. A GM vezetése ebben a prototípusban látja az autózás jövőjét, innen is ered a Sequel név: a magyarázat szerint az tanulmány által képviselt technika lehet az autózás százhúsz éves történetének méltó folytatója.