Factory Five GTM-200: újabb szupersportkocsi Amerikából

2005.01.26. 13:57

A Factory Five Racing kizárólag eddig híres sportkocsik másolatait gyártotta, most azonban egy önálló típus tervezésébe fogtak. A GTM-200 jelű jármű tervezésénél egyszerű, de jól bevált receptet követtek a cég szakemberei. A műanyag elemekből álló karosszéria acél csőváz-szerkezetet rejt, az 5,7 literes Chevrolet V8-as motorból és a Porsche G50 jelzésű váltójából álló tömör hajtáslánc pedig a kabin és a hátsó tengely közé kerül. Sajnos az autó menetteljesítményei egyelőre nem ismertek, így csak sejthetjük, hogy a könnyű építésű jármű végsebessége bőven 300 km/h felett lehet.

Eddig három prototípus készült a GTM-200 típusból, amelyek közül a képeinken szereplő hármas sorszámú már csaknem azonos az idén bemutatkozó szériagyártmánnyal. Az új sportkocsi a Factory Five többi gyártmányához hasonlóan építőkészletként is kapható lesz, így az ügyesebb kezű és megfelelően felszerelt műhellyel rendelkező vásárlók akár saját maguk is megépíthetik a GTM-et. Az építőkészlet ára nagyjából 20 ezer dollár, míg a kész autó legalább kétszer ennyibe kerül.