Audi RS4: A4-es 420 lóerővel

2005.02.23. 15:24

Nyolchengeres motor és a legkorszerűbb Quattro hajtás jellemzi az Audi utcai versenygépét. Az RS4-es látszólag ugyanazt a receptet követi, mint a Quattro GmbH korábbi RS jelzésű modelljei, de tartalmaz néhány megoldást, amely eddig idegen volt az Audi házi tuningcégének gyakorlatától.

A legfontosabb változás a motortér környékén keresendő. Az egykori RS2, RS4 Avant és RS6 típusokba, akárcsak a korábbi sportos utcai Audikba minden esetben turbófeltöltős motorok kerültek, ami nem is csoda: a négykarikás márka mérnökeinek hatalmas tapasztalatai vannak a turbómotorok fejlesztésében, hisz már az 1980-as évek elején, a Quattro kupéban is ezt a megoldást alkalmazták a teljesítmény növelésére. Az új RS4-es azonban megtöri ezt a hagyományt: a motortérben a jól ismert 4,2 literes V8-as új, közvetlen benzinbefecskendezéses változatát találjuk. Az új nyolchengeres, feltöltés nélkül 420 lóerőt képes leadni 8250-es percenkénti fordulatszámon, azaz eléri a 100 lóerő/literes fajlagos teljesítményt, ami utcai használatra szánt, feltöltés nélküli motorok esetében még ma is ritkaság. Ráadásul a nyomatékleadás jellege arra utal, hogy a motort nem hegyezték ki a használhatatlanságig: a 430 Nm-es csúcsnyomaték 90%-a percenkénti 2250-7600-as fordulatszám-tartományban folyamatosan rendelkezésre áll. Ekkora teljesítményt persze nem könnyű uralni, jól tudják ezt az Audinál is. A BMW M5-ös megoldásához hasonlóan ezért itt is van egy gomb a műszerfalon, amivel szükség esetén az összes teljesítmény előcsalogatható az RS4-esből, alaphelyzetben azonban olyan beállításokat használ a motorelektronika, amelyekkel az autó tulajdonosa könnyen elboldogul a hétköznapi forgalomban is.

A V8-as motor teljesítményének útra vitelét a Quattro hajtásrendszer következő generációs változatára bízták, de a biztos tapadás elérésében fontos szerepet játszik az autó futóműve is. Az RS4-est 30 mm-rel ültették lejjebb a köznapi A4-eseknél, és a futóművet ellátták a korábbi RS6-osból ismert Dynamic Ride Control fantázianevű, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítással, ami jelentősen csökkenti a karosszéria oldalirányú billegését és bólintó mozgását. Az autó biztonságos megállításáról hatalmas hűtött tárcsafékek gondoskodnak: elöl 365, hátul pedig 324 mm átmérőjű féktrácsákat alkalmaztak az Audi mérnökei. A fékhatás maximális szinten tartása láthatóan igen fontos volt az RS4 fejlesztőinek. A melegedés okozta fékhatás-csökkenést a féktárcsák megfelelő kialakítása mellett olyan légterelők alkalmazásával igyekeztek elkerülni, amelyek menet közben folyamatosan biztosítják a féktárcsák hűtéséhez szükséges levegőmennyiséget. Emellett esőben sem kell a fékhatás csökkenésétől tartanunk: esős időben az automatika alig észrevehető fékezéssel tartja szárazon az érintkező felületeket.

A sok technikai hókuszpókusz végeredménye persze ugyanaz, mint a korábbi RS modellek esetében: az RS4-es olyan gyors, mint a leggyorsabb sportkocsik. A 100 km/h sebesség eléréséhez mindössze 4,8 másodpercre van szüksége, 16,6 másodperccel az indulás után pedig akár 200-zal is száguldhat. A végsebességet természetesen 250 km/h-ra korlátozták, ahogy ezt manapság a nagy autógyártók legerősebb modelljeinél már megszokhattuk. Az Audi szerint a lélegzetelállító menetteljesítményekhez kiváló menettulajdonságok tartoznak, és a beépített elektronika sem vesz el a vezetés élményéből: a kikapcsolható ESP-t például úgy hangolták, hogy bekapcsolt állapotban is csak a legutolsó pillanatban avatkozzon be.

Az RS4 persze mégiscsak egy gyors családi autó, így a belső térben találni néhány olyan kényelmi berendezést, amelyre a spotoláshoz elvileg semmi szükség. Van benne légkondicionáló, elektromos ablakemelők, az első és hátsó távolságot is figyelő parkolássegítő rendszer, és persze teljes értékű hátsó ülések, amelyekből kezdetben mit sem sejtő családtagok vagy ismerősök élvezhetik a gyorshajtás izgalmait.

Az új Audi RS4 Genfben mutatkozik be a nagyközönség előtt, és a limuzin változatot még az idén elkezdik forgalmazni. A hagyományokhoz híven a típus később kombi karosszériával is elérhető lesz.