Huszonkét sebességi világrekord dízel Mercedessel

2005.05.03. 10:32

A Mercedes a legújabb V6-os dízelmotorral felszerelt E-osztállyal halomra döntötte a rekordokat saját kategóriájában. Az FIA által hitelesített teszten emellett három abszolút világrekord is született.

A texasi Laredo nagy sebességű versenypályáján három autót teszteltek kerek 30 napon keresztül: minden autót hat különböző pilóta hajtott, egyenként vagy 20 ezer körön át, így mindegyik járművel 100 ezer mérföldet, azaz 160934 kilométert tettek meg. A sofőrök két óránként váltották egymást, az autóknak pedig minden alkalommal tíz perces pihenőidőt engedélyeztek, és autónként tíz nagyobb szervizt is beiktattak, hogy lecserélhessék a működéshez szükséges folyadékokat és kopó alkatrészeket, így mindhárom autó hiba nélkül teljesíthette a teljes távot.

Az új, 224 lóerős háromliteres V6-os motorral felszerelt autók, amelyekhez hasonlókat csak az év közepétől árusít a Mercedes, saját kategóriájukban, a 2500 és 3000 köbcentiméter közti hengerűrtartalmú turbódízel motorral felszerelt sorozatgyártású modellek közt összesen 22 új rekordot állítottak fel. A kilométerben és mérföldben (1 mf = 1.609344 km) mért távokon csupa 200 km/h feletti átlagsebesség született, sőt, 50 ezer és 100 ezer mérföldes távon valamint 100 ezer kilométeren 224 km/h feletti átlagokkal a Mercedes autói bizonyultak a világ leggyorsabbjainak. A harmincnapos teszt során a következő eredmények születtek:

  Táv   Átlagsebesség
10 km 204.830 km/h
10 mf 212.850 km/h
100 km 225.338 km/h
100 mf 217.847 km/h
500 km 210.446 km/h
500 mf 206.502 km/h
1000 km 205.426 km/h
1000 mf 204.892 km/h
5000 km 215.043 km/h
5000 mf 218.779 km/h
10 000 km 219.794 km/h
10 000 mf 221.268 km/h
25 000 km 223.047 km/h
25 000 mf 224.278 km/h
50 000 km 224.719 km/h
  50 000 mf   225.456 km/h
  100 000 km   225.903 km/h
  100 000 mf   224.823 km/h
1 óra 216.942 km/h
6 óra 203.990 km/h
12 óra 206.087 km/h
24 óra 215.533 km/h

A Mercedes persze nem véletlenül rendezte Texasban a hosszú távú teszteket: a világrekordokkal nem csak a dízelmotoros autók feltétlen hívének számító európai vásárlókat szeretnék meggyőzni a márka nagyszerűségéről, de egyben az Észak-Amerikai piacon is szeretnék megváltoztatni a dízelmotoros autókról kialakult nem épp hízelgő képet. Amerikában jelenleg alig lehet dízelmotoros modellt eladni: a vásárlók többségének fejében ez a motortípus még mindig az óriási, kormot okádó kamionokkal és munkagépekkel egyenlő, és köszönik, nem kérnek belőle.

Pedig a nagyobb hengerűrtartalmú korszerű dízelmotorok karaktere pont olyan amilyet az amerikai vásárlók szeretnek: van rengeteg nyomaték alacsony fordulatszámon, és a benzines V8-asokhoz képest a járáskultúrájuk is megfelelő. Ha ez a hatalmas piac rákapna a dízelekre, az épp az olyan cégeknek jelentene hatalmas hasznot, mint a Mercedes, a BMW vagy a VW-Audi, hiszen vannak korszerű, nagy teljesítményű dízeleik, míg a koreai, japán és amerikai konkurencia e tekintetben jelentős lemaradásban van.