Ilyen lesz a Honda Civic szedán?

2005.05.18. 13:25

Egy japán újság közölte ezt a képet, amely állítólag a Civic következő generációjának lépcsős hátú változatát ábrázolja. Az autó részletei igencsak emlékeztetnek a Chicagóban bemutatott Civic Si-tanulmányra , de ez nem is csoda, hiszen már a koncepcióautó is kész modell benyomását keltette.

A fotó reménységet kelt: bár a konzervatív négyajtós formát megtartja a Honda, hiszen ehhez mind Japánban, mind Észak-Amerikában ragaszkodnak a vásárlók, a friss részletmegoldások és a dinamikus vonalvezetés révén a végeredmény mégsem olyan hétköznapi, mint a jelenleg futó modell esetben. Az autó műszaki megoldásairól egyelőre elég keveset tudunk, bár az biztos, hogy az új modellből is lesz hibrid hajtású és gázüzemű változat. A legnagyobb teljesítményű, több mint 200 lóerős motorokat várhatóan megtartják a csapott hátú és a kétajtós kupé változatoknak, így a legerősebb négyajtósba egy kétliteres, legfeljebb 160 lóerős négyhengeres kerülhet.

A négyajtós modellt valószínűleg csak az Európába szánt ötajtós szeptemberi, Frankfurtban tartott bemutatója után leplezik le hivatalosan Japánban, de úgy tudjuk, 2006-re minden fontosabb piacon bevezetik a Civic nyolcadik generációját.