A Porsche lesz a VW főrészvényese

2005.09.26. 12:42

A sportkocsigyártó az ellenséges felvásárlástól is megvédheti a német óriásvállalatot, és persze a pénzének is jó befektetést talált. A Porsche a hírek szerint a VW csoport részvényeinek 20%-át veszi meg mintegy 3 milliárd euróért. Az ötlet első hallásra elég fura lehet, hiszen a Porsche igazi törpe a VW-hez képest: míg az előbbi tavaly mintegy 88 ezer autót adott el, addig az utóbbi mintegy ötmilliót. Ugyanakkor a sportkocsigyártó jelenleg az iparág egyik legnagyobb nyereséghányaddal működő cége – az adózás előtti eredménye mintegy 1,1 milliárd euróra tehető – míg a VW mélyponton van.

Az utóbbi hetekben olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Kirk Kerkorian amerikai kaszinómilliárdos, és néhány arab befektetői csoport is fontolgatja, hogy felvásárolja a VW részvényeit és átveszi az irányítást, és sokak szerint épp ez a veszély késztette a Porsche vezetését a VW részvények beszerzésére. Wendelin Wiedeking, a sportkocsigyártó vezetője azzal indokolta a döntést, hogy szeretnék bebiztosítani a VW-nel az együttműködést, mivel a Cayenne révén a nagyobbik gyártó a Porsche egyik legfontosabb beszállítója. Egyesek szerint azonban Ferdinand Piech áll az ügylet mögött, aki 2002-ig a VW vezérigazgatója volt, most pedig tanácsadóként van jelen a cégnél, ugyanakkor Ferdinand Porsche unokájaként a Porsche cég többségi tulajdonosa is egyben.

A Porschének és Piechnek persze nem csak a VW védelme lehet fontos, hiszen a Porsche nagy nyereséggel zárhatja az ügyletet, ha egyszer a VW ismét megerősödik, és a részvények árfolyama feljebb kúszik. A befektetett hárommilliárd így akár a dupláját is érheti néhány éven belül, ami hosszabb távra biztosíthatja a Porsche anyagi hátterét. Ráadásul a tulajdonosi viszony révén a két cég amúgy is szoros együttműködése is tovább mélyülhet, ami mind a VW, mind a Porsche számára komoly előnyökkel járhat.