Felújítják a Renault Mégane-t

2005.12.05. 12:39

A 2003-as év autója is elérkezett a rendes félidős átalakításhoz. Ahogy ez manapság a legtöbb autógyártónál szokás, a karosszéria elemeinek nagy résztét lényegében változatlanul hagyták, csupán a Mégane orrkialakítását szabták át egy kissé, és néhány egyéb apró látható részleten módosítottak.


Galéria - kattintson a képre

A tervezők persze igen óvatosan nyúltak az autó arcához is, hiszen a Mégane az utóbbi évek legsikeresebb Renault típusa, így nem lett volna bölcs dolog elrontani a bevált típust valamiféle formai különcködéssel. Épp ezsért csupán a két első lámpa közti részen és a lökhárítón módosítottak: a kétrészes hűtőrács immár a fényszórók vonalát folytatva, ferdén lefelé közelíti meg a nagyméretű Renault jelvényt, amely most már nem egy kitüremkedő bordán, hanem egy viszonylag sima lemezdarabon díszlik.


Galéria - kattintson a képre

A lökhárító nyílása ugyanakkor nagyobb lett, az egyszerű vízszintes lyukat egy picit inkább vigyorgó szájra emlékeztető légbeömlővel látták el. Így az összhatás valamivel vidámabb, de ami igazán meglepő, a megújult Mégane-on a legtöbb felfrissített típussal szemben egyáltalán nem látszanak a toldozgatás-foldozgatás összképromboló nyomai. Az új orr-rész mellett csupán a lökhárítók és az ajtók színezett koptatócsíkjai néhány váltzaton, és az átalakított első és hátsó lámpák árulják el, hogy a képeken a felfrissített Mégane látható, de ennyi bőségesen elegendő is a Renault marketingesei számára, hogy a három éves modellre újra ráakasszák az új jelzőt.


Galéria - kattintson a képre

A külső megújulása mellett egyedül a motorválaszték frissítése érdemel említést. Teljesen új a Mégane-ban a Renault kétliteres 150 lóerős turbódízel motorja. A 340 Nm csúcsnyomatékú négyhengeres takarékos, de igazán fürge autót varázsol a kompakt modellből: a gyári adatok szerint a Mégane 2.0 dCi 5,4 liter gázolajjal is beérheti vegyes használatban 100 km-es távon, ugyanakkor akár 8,5 másodperc alatt is elérheti a 100 km/h-s sebességet. Ugyanakkor a többi motort sem hagyta érintetlenül a Renault, bár az új, Euro4-es besorolású dízel- és benzinmotorok nagy részével a cég más típusaiban már találkozhattunk.


Galéria - kattintson a képre

Az 1,4 literes benzines 100, az 1,6 literes 110, a kétliteres 135, a polgári változatokba szánt kétliteres turbó 165, az RS ugyanilyen motorja 225 lóerős lesz, azaz a teljesítményük vagy semmit, vagy legfeljebb egy-két lóerőnyit változott. Ugyanez áll a kisebb dízelmotorokra: az 1,5 literes dCi 85 vagy 105, az 1,9 literes 130 lóerős a felújított modellben.

Az utóbbi hónapokban érezhetően, mintegy 8%-kal csökkentek a Mégane eladásai, de a modellfrissítés révén felcsillan némi remény, hogy a típus újra megerősödhet Európában, legalább arra az egy-másfél évre, míg a Clio III eladásai felfutnak, és a legújabb Év Autója átveheti a bestseller szerepét a Renault palettáján. 2008 környékén pedig már érkezik a következő Mégane generáció, így a jelenlegi típusnak már csak a következő három évet kell kihúznia az újabb és újabb konkurens modellekkel szemben.