Újjáéled az Opel GT

2006.01.18. 11:37

A GM Europe a Genfi Autószalonon mutatja be új kétüléses sportkocsiját, amelyet az 1968 és 1973 között gyártott apró kupé után GT-nek keresztelnek. Az új modellről, amellyel a Lotus Elise-en alapuló Speedstert váltják le, egyelőre csupán egy lepellel elfedett példány fotója alapján alkothatunk képet, de aligha tévedünk nagyot, ha a azt állítjuk, az autó a Pontiac Solstice és a Saturn Sky közeli rokona. Az arányok mindenesetre stimmelnek, és azt is régóta tudjuk, hogy csak idő kérdése volt a GM Kappa platformjára épülő nyitott kétüléses európai megjelenése. A leplen átsejlő formákat látva arra tippelünk, hogy az új Opel GT a Saturn Sky minimálisan átdolgozott változata lesz, amelyen legfeljebb annyit módosítottak, amennyi ahhoz kell, hogy az autó az európai előírásoknak is megfeleljen.

Ha mindez igaz, akkor az Opel GT név felújítása stílusos választás, ugyanis az egykori kisméretű kupé pályafutása is Amerikából indult. A GT vonalait ugyanaz a tervezőgárda alkotta meg, amely a korabeli Corvette C3-ast is, annyi különbséggel, hogy az Opel Kadett alapjaira kellett építkezniük. Az eredeti Opel GT a maga idejében meglehetősen sikeres autó volt, több mint 100 ezer példányt adtak el belőle hat év alatt. Ami azonban az Opel számára ennél is fontosabb, a típust nem felejtették el. Mind a mai napig népes rajongótábora van, és még ma is számos jó állapotú példány fut Európa - azon belül is elsősorban Németország - útjain a több mint 30 éves típusból.