Új Smart ForTwo egy év múlva

2006.03.08. 10:01

Hivatalosan is bejelentették, hogy jövő áprilisban kezdik meg az új városi csöppség forgalmazását, így bemutatóra várhatóan már 2007 márciusában sor kerülhet.

A korábban úgy tűnt, az új ForTwo csak jövő ősszel érkezhet meg, de a német sajtóban megjelent pletykák szerint a Smartnál azon igyekeztek, hogy minél hamarabb megszabaduljanak a jelenlegi típustól. A kétüléses kisautó, amely 1998 óta van piacon, folyamatosan komoly veszteséget okoz a Smartnak, mivel a gyártása a jelenlegi árak mellett is csak évi 200 ezer példány eladása esetén térülne meg, ezt a mennyiséget azonban még csak megközelíteni sem sikerült soha. Az új ForTwo várhatóan egyszerűbb, és olcsóbban gyártható lesz, így könnyebben hozhat nyereséget, amire a Smartnak igen nagy szüksége is lesz.

A DaimlerChrysler állítólag 2007-ig adott haladékot a márkának: ha addig nem sikerül legalább nullszaldós eredményt produkálnia, akkor bezárják a pénznyelő kisautós üzletágat.