Felújították a BMW X3-ast

2006.06.28. 11:23

Három új motor és néhány kozmetikai beavatkozás választja el egymástól a régi és az új változatot.


Az X3-as a közönséget megosztó formája ellenére is sikeresebb lett, mint az bárki gondolta volna, így a külsejéhez nagyon óvatosan nyúltak a tervezők. Egy picit nagyobbak lettek a hűtőrácsot alkotó BMW-vesék, kicserélték a hátsó lámpákat – az új világítótestekben már LED-eket találunk izzók helyett – és új lökhárítókat készítettek, amelyeken sokkal nagyobb a karosszéria színére fényezett felület, mint eddig. Mindez alig változtatott az összhatáson, bár az új részletektől egy picit talán elegánsabb lett a BMW kisebbik szabadidő-autója. Belül csak a kormánykeréken, és a műszerfal burkolatának anyagain változtattak.


Ugyanakkor az X3-as nem maradt lényeges változtatások nélkül, bár mindet a lemezek alatt kell keresnünk. Az eddig használt ötféle motorból kettőt lecseréltek, és egy háromliteres, két turbófeltöltős hathengeres dízelmotorral bővítették a választékot. A 3.0sd modellváltozatba szerelt motor az 535d-ből ismert hathengeres rokona, de nem azonos vele. A tervezők tovább növelték a teljesítményt: az X3-asban 272 helyett 286 lóerő leadására képes a kétlépcsős feltöltésű motor, maximális, 580 Nm-es nyomatéka pedig 1750-es és 2250-es percenkénti főtengely-fordulatszám mellett folyamatosan rendelkezésre áll. Az autó két benzines hathengeres motorját is kicserélte a BMW: a 2,5 literes (X3 2.5si) teljesítménye 192-ről 218 lóerőre növekedett, míg a háromliteresé (X3 3.0si) 231-ről 272-re növekedett. A régi motorválasztékból a kétliteres, négyhengeres benzines és dízel, valamint a háromliteres, 218 lóerős hagyományos turbódízel maradt meg. A legerősebb háromliteres benzin- és dízelmotorokhoz hatsebességes automata váltó jár, a kisebb teljesítményű X3-asok viszont alaphelyzetben hatsebességes kézi váltóval készülnek, bár némi felár ellenében a gyengébb hathengeresek is rendelhetők automatával.


Az új motorokkal az X3-as igazán fürge jószág lett. A 3.0sd 6,6 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, és elérheti a 240 km/h-s sebességet is, bár eközben vegyes üzemben akár 8,7 liter gázolajjal is beéri 100 kilométerre. A benzines 3.0si hasonlóan dinamikus: 7,2 másodperc alatt éri el a 100-as tempót és 232 km/h a végsebessége, bár természetszerűleg sokkal iszákosabb: vegyes üzemben minimum 10,1 liter benzint nyel el 100 kilométeren. A kisebb 2,5si már visszafogottabb egy picivel: 100 km/h-ra 8,5 másodperc alatt gyorsulhat, legfeljebb 221 km/h-val képes haladni – bár ez a képessége csak az extraként megrendelhető, V sebességindexű gumiabroncsokkal használható ki – és a gyári adat szerint 9,9 liter benzinnel tehet meg 100 kilométert.

A motorválaszték mellett az autó fedélzeti elektronikáját is korszerűsítette a BMW. A terepjáró megkapta a DSC+ nevű, továbbfejlesztett menetstabilizáló rendszert. Ez – amellett, hogy a szokásos módon bolondbiztossá teszi az autó viselkedését, készenlétbe helyezi a fékeket, ha a sofőr lelép a gázról, nedves időben a súrlódó felületek összeérintésével szárazon tartja a féktárcsákat, lejtőn felfelé segít visszagurulás nélkül elindulni, és mindenféle beavatkozás nélkül növeli a fékerőt, ha a féktárcsák túlmelegedése miatt csökkenne a fékhatás. Emellett a DSC+-nak van egy DTC, azaz Dynamic Traction Control nevű funkciója is. Ez a kárpótlás azért, hogy itt a menetstabilizálót nem lehet kikapcsolni: a DTC aktiválásával a rendszer valamivel több csúszást engedélyez, így egy kicsit több teret biztosít a sportos vezetőknek.

A BMW X3-as felújított változatának megjelenésére persze még várni kell néhány hónapot: úgy néz ki, az első példányok valamikor kora ősszel kerülhetnek új gazdáikhoz.