Szavazzon Ön is a 2007-es Év Autójára!

2006.08.03. 15:53

Szavazzon

A kiváló szakújságírókból álló nemzetközi csapat már majdnem elkészült a jövő évi Év Autója választás negyvenes listájával, legalábbis már nyilvánosságra hozták az elsőként bejutott harmincöt típust. Valójában 37 autó szerepel a sorban, mivel az Alfa Brera Spiderként is, míg Esztergom szeme fénye olasz inkarnációjában is ott van a jelöltek között, de nem ez a lényeg.
Ide kattintva elérheti a szervezet hivatalos oldalán a szavazásra bocsátott modellek névsorát, de ha semmi kedve elhagyni a Totalcar jól megszokott, kellemes akolmelegét, az oldal lejjebb gördítésével elérheti saját szavazódobozunkat, melyben isten bizony ugyanazokat az autókat soroljuk fel. Nálunk ráadásul saját véleményét is kifejtheti, kattintson az Önnek szimpatikus autó neve mellé, és reménykedjen, hogy sikerül eltalálnia az öreg hiénák, bocsánat, rókák ízlését.
Amennyiben bizonytalan, vagy támogatás nélkül nem meri felvállalni véleményét, olvassa el lejjebb szerkesztőségünk tagjainak jelöltjeit, mert erről is készítettünk egy összeállítást. Segítségképp eláruljuk, hogy csak olyan autók szerepelnek a sorban, melyek legalább öt európai ország piacán jelen vannak, és előreláthatólag legalább ötezer példányt megvesznek belőle az év folyamán. Kellemes kattintgatást kívánunk!

Balázs Viktor, főmunkatárs: Ha az év autója választás arról szólna, aminek eredetileg kitalálták - az év leginnovatívabb, legjobb autója -, akkor nálam egyértelműen az új Civic nyerne. De valószínűleg nem így lesz. Ha nagyon cinikus akarnék lenni, akkor a Grande Puntót mondanám, de nem vagyok az, úgyhogy Alfa Brera .

Winkler Róbert, főszerkesztő: Én a Focus S-Maxot jelölöm, végül is egyszer már részletesen megindokoltam, miért. Tetszik még a Dodge Caliber, de azt még nem láttam közelről, viszont mindenképpen támogatom az új Dodge dizájnt és felfogást. Egy kicsit agyaltam még az új MX-5-ösön mert megint csináltak egy tökéletes, kompromisszummentes, nyomott árú roadstert, de azt hiszem, ilyen választásokkor a normális autókra illik szavazni.

Gyulavitéz, sportjármű-szakíró: Az év autója szavazás egy marhaság. Egyrészt meggyőződésem, hogy a háttérből mindenféle érdekszövetségek befolyásolják a végeredményt, másrészt egy ilyen komplex műfajban nehéz eldönteni, mi alapján lehet egy autó az év autója. A leggyorsabb, legszebb, legkényelmesebb, netán a legmodernebb technikákat felvonultató modell legyen az, vagy mondjuk lehet az is, ami a legtöbb örömmel kecsegtet? Utóbbi nyilván nem lehet, hiszen akkor minden évben sportkocsi nyerne, én mégis ez alapján döntök, az új Audi TT mellett. Az gyors, szép, kényelmes, modern és jó vezetni. Hajrá!

Füzi Gergely, programozó: Gyerekkorom óta a Chrysler Voyager szerelmese vagyok, ezért nálam a száját fenyegetően nyitogató, kiválóan kanyarodó, gigantikus és finom belterű Ford S-Max a nyerő. A bátor dizájnt a Ssangyong Kyron második helyével, a racionális elmét a Suzuki SX4 harmadik helyével támogatom.

Nínó Karotta, ügyvezető: Hazavinni az MX-5 kéne, mert mindig elkel egy kabrió a háznál, és nagyon jó vezetni. Ha lenne családom, akkor a Ford S-Maxra vágynék, ami a legélvezetesebb kompromisszumautó a világon. A C6-ban a merészséget díjaznám (tervezői és vevői oldalról egyaránt), de nem kéne. A győztesem pedig az a Honda Civic, ami egyetlen pillanat alatt visszapofozta tíz évvel az összes versenytársát. Kár, hogy annyira előremutató, hogy hátra egyáltalán nem lehet kilátni belőle. De akkor is Civic for president.

Égő Ákos, webdesigner: Jelenleg minden új autót utálok, és ez a felhozatal szánalmas. Ha döntésre kényszerítenek akkor csak is a Lexus IS-re szavatok. Már a műszerek is megérdemlik az első helyet. Másodiknak a SsangYong Kyron Pusztítót jelölném. Az a cég, aki ezt felvállalja, megérdemli minimum a második helyet.

Orosz Péter, hiénamester: Erről a listáról érthetetlen módon lemaradt a Pagani Zonda F. Valamint a Kia Magentis és a Lexus IS közül a Lamborghini Murciélago LP640. Hülyék ezek? A maradék közül az új Honda Civic vagy az éktelenül vicces Subaru B9 "Repülő Punci" Tribeca. Mondjuk a Subaru állítólag borzasztó. A Civic viszont rettenetesen kúl. És gyönyörű. És űrhajós. Remélem az anyám vesz egyet az Opel Astra után. Mi is volt az az olasz izé, ami az elején hiányzott?

Gruber Gergely, helyettes hírszerkesztő: A C6 szép, az MX-5 mindaddig nagyon kell, amíg végre majd egyszer veszek egyet, a Civic viszont annyira kúl, hogy már szaksz. Ha lenne egy kis eszem, a Lexus IS-t választanám, mert nyilván az a legsokoldalúbb mind közül, de nincs, úgyhogy maradok a Audi TT -nél, mert rettenetesen jó, és nem kellene választanom, hogy a nőmet vagy Bodrit viszem magammal, mint az MX-5-ben.

Rácz Tamás, újságíró: Ha nem lenne a listán a Civic, ami jól felrázta kategóriáját, duzzogva fordítanék hátat az elunalmasodott autóipar összes újdonságának és nem választanék, tőlem megpukkadhatnának. De van új Civic, és ez remek. Második-harmadik helyre nem is jelölök semmit; bár a C6 is érdekes és izgalmas, de egy XXI. századi Év Autója választáson nehogymá' olyan autó kerüljön dobogóra, ami egy ötvenéves, a maga idején valóban izgalmas újdonság hagyatékából él! És amiért külön pipa vagyok a jelölőkre: fogy az olaj, benzinár az egekben és se hibrid, se hidrogén, se villanyautó a jelöltek között?

J.F.sportos újságíró: Nem értem hogyan tudnak mások ebből a listából választani, hisz alig a felét vezették. Olvasmányokból itéletet mondani merészség, még akkor is, ha azért sejthető mennyi igaz belőle. Hátha épp most csinált jó autót a KIA, vagy a SsangYong, nem? Hát nem valószinű :) Az én listám élén mindenképp Alfának kéne lennie, de a Brera sajnos nem üti meg azt a mércét, hogy akár a dobogó aljába is belecsimpaszkodhasson. Az általam ismertek közül a Q7, Civic, Captiva Sorrend jönne össze, de az SX4-ről is jókat hallottam - már a kategóriájában. Apropó, miért nincsenek külön kategóriákban a verdák? Úgyse lenne sok értelme, de legalább mindenki kapna egy kis kupácskát, ha elér valamit. Ez olyan mintha raliban csak az abszolútat értékelnék. Nonszensz.