Elbukott a regadó

2006.10.05. 14:51

Németországban már megrendelhető a lépcsős hátú 1118-as, és az első példányokat is leszállítják még az idén.

A Kalina Oroszországban 2005 elejétől érhető el nagyobb tömegben, de eleinte csak 80 lóerős Euro2-es és 91 lóerős Euro3-as motorral volt elérhető. Az oroszoknak mostanra sikerült összehozniuk egy Euro4-es motort is. Ez épp úgy 1,6 literes, mint a másik kettő, de 81 lóerős, így 13 másodperc alatt gyorsíthatja a Kalinát 100 km/h-ra, és 170 km/h-s végsebességet biztosít. A Kalina exportváltozata a hivatalos adatok szerint 7,1 liter benzint fogyaszt 100 kilométeren, a csomagtere pedig kereken 400 literes. A két első légzsákkal, szervokormánnyal, első elektromos ablakemelőkkel, távirányítású központi zárral és metálfényezéssel 7990 euróért, azaz átszámítva kb. 2,2 millió forintért kínált autót elsősorban a Dacia Logan ellenfelének szánják, és papíron nem is tűnik sokkal rosszabb vételnek, mint a Renault olcsó modellje. Az azonban csak később derülhet ki, hogy a Kalina minőségi szempontból is megfelel-e a nyugat-európai vásárlók igényszintjének.

Ha a lépcsős hátú 1118-as megfelelő eredményeket ér el, akkor 2008-ig a 1117-es jelzésű kombi és a 1119-es csapott hátú ötajtós exportváltozata is elkészülhet.