Mazda Ryuga: egy igazi tanulmányautó

2007.01.09. 10:27

Az áramvonalas négyüléses nem valami félig kész sorozatgyártmány, ahogy a mai koncepcióautók többsége, hanem igazi formatervezői ámokfutás a javából.


Galéria - kattintson a képre

A Ryuga japánul barátságos folyamot jelent, és az elnevezés nem véletlen. A tervezők olyan autót próbáltak készíteni, amely a folyadék lágyságát idézi fel a szemlélőben. Ezért került a hatalmas, felfelé nyíló ajtókra az áramvonalakat idéző csíkozás, és a fura első lámpák, amelyek a tervezők szerint a bambuszleveleken lefelé gördülő harmatcseppek mintázatát követik.


Galéria - kattintson a képre

Belül szintén az egymásba fonódó formák uralkodnak, bár az aktuális divatot a Mazdánál sem hagyták figyelmen kívül. Az 1960-as évek sci-fi világa itt is felbukkan. Polírozott fém felületekkel, neonkéken világító kerek műszerekkel és szürke kárpitozással találkozhatunk, az autó irányítását pedig a repülőgépeken használt szarvkormányokhoz hasonló készséggel oldották meg. A Ryuga lényege a forma, így a Mazda tervezői nem vacakoltak sokat a tanulmányautókra oly jellemző csúcstechnikás apróságokkal. Az egyetlen szokatlan elektronikus eszköz a tükröket kiváltó kamerarendszer, de erre is csak azért volt szükség, hogy ne kelljen ormótlan tükörházakkal elcsúfítani a Ryuga sima vonalait.


Galéria - kattintson a képre

Ha a funkcionalitás felől közelítjük, a Mazda tanulmányautója valahol a sportkupék és a négyajtós szedánok közt helyezkedik el. Csupán 4,28 méter hosszú, de a sarkokba tolt kerekek, és az 1,28 méteres tetőmagasság miatt hosszabbnak, nyúlánkabbnak látszik, 1,9 méteres szélessége pedig a szupersportkocsikéhoz hasonló arányokkal ruházza fel. A Ryuga elvileg négy felnőtt szállítására alkalmas, de az utasok olyan mélyen ülnek, akár egy Lamborghiniben. A beszállás két hatalmas, sirályszárnyszerűen felfelé nyíló ajtón át lehetséges.


Galéria - kattintson a képre

Az izgalmas burkolat mögött azonban nem találunk semmi formabontót. A tervezők a szériamodellek műszaki megoldásait használták fel. A 2,5 literes, négyhengeres motor hatsebességes automata váltón keresztül az első kerekeket hajtja. A motor ugyan E85 alkohol-benzin keverékkel működik, de ezen kívül nincs benne semmi figyelemre méltó.

A Mazda tanulmányautója nyilvánvalóan egyedi példány marad, de a gyártó szóvivője szerint néhány részletmegoldását a későbbi szériamodelleken szeretnék hasznosítani.