Bemutatkozik az új Cadillac CTS

2007.01.09. 16:03

Az 5-ös BMW amerikai riválisa nagyobb és kényelmesebb lett, bár jellegzetes karaktere nem változott sokat.


Galéria - kattintson a képre

A keskeny és magas fényszóróknak, a karosszéria szélein végigfutó határozott éleknek és a változatlan arányoknak köszönhetően a CTS továbbra is egyetlen pillantással azonosítható, ugyanakkor az óriási, vízszintesen és függőleges és vízszintes krómszínű hűtőrács és az összefüggő felületek határozottabb domborulatai még feltűnőbb jelenséggé teszik az autót. Bár a padlólemez nem változott, az új CTS méretei közül csak a tengelytáv maradt ugyanakkora, mint volt, mivel az autó első és hátsó túlnyúllásai hosszabbak, futómű nyomtávja és a karosszéria pedig szélesebb lett.


Galéria - kattintson a képre

A típust Észak-Amerikában eleinte csak kétféle, 3,6 literes V6-os motorral kínálják majd: az alapváltozatba a korábbi CTS-ből ismert 260 lóerős változat kerül, de készül egy 300 lovas, közvetlen befecskendezéses kivitel is. Később valószínűleg a gyengébb, 2,8 literes hathengeres is bemutatkozik a típusban, és még az idén megérkezik a kompresszoros V8-as Northstar motorral hajtott csúcsváltozat, a CTS-V is.