IED beON: hibrid homokfutó iskolásoktól

2007.02.23. 10:44

A Genfben bemutatkozó tanulmányautó a Torinói Európai Formatervezési Intézet tanulóinak munkája.


A beON egy belső pályázat győztese: a 2005-2006-os végzős évfolyam 19 diákjának mindegyike elkészíthette saját tervét, majd ezek közül 9-ből készült 1:4 arányú makett. Az oktatók által kiválasztott győztes autóterv életnagyságú változatán azután az egész csapat együtt dolgozott, mintegy szimulálva a valódi autógyártóknál követett tervezési eljárást.


Így alakult ki a 3,86 méter hosszú, 2,1 méter széles és 1,6 méter magas beON tanulmány, amely lényegében egy hibrid hajtású homokfutó látványos buboréktetővel, csónakszerű, zárt alsó résszel és masszív, minden részletében jól látható futóművel. A diákok eredeti feladata úgy szólt, hogy olyan hibrid hajtású autót tervezzenek, amely elég érdekes ahhoz, hogy a hajtásláncától függetlenül felkeltse az emberek érdeklődését.

Ez olyannyira sikerült, hogy aligha akad majd a Genfi Autószalonon a beON-nál jellegzetesebb négykerekű, pedig az idén a nagy autógyártók is kitesznek magukért.