Gázos hibrideket fejleszt a Hyundai

2007.06.09. 15:57

A koreai gyártó úgy döntött, első sorozatgyártású hibrid modelljébe nem hagyományos benzinmotort épít.

A 2009-ben bemutatkozó, Elantra alapú Avante szedán kaphatja meg az új hajtásláncot, amelybe a villanymotor mellé egy autógázzal hajtott belsőégésű motor kerül majd. A hibrid változat a Hyundai szóvivője szerint legfeljebb 5 liter benzinnel egyenértékű gázt fogyaszt majd 100 km-en. "Azért döntöttünk a gázhajtás mellett, mert a hozzá kapsolódó technológiát igen jól ismerjük, és az alternatív üzemanyagok közül világszerte ehhez kapcsolódik a legjobban kiépített infrastruktúra." Ugyanakkor a benzin-elektromos hajtás fejlesztését sem hanyagolják el: az első ilyen típus azonban csak jó egy évvel később, 2010-ben juthat el a Hyundai-kereskedésekig.

A hibrid hajtástól a koreaiak nem várnak azonnali piaci áttörést. Egyelőre az a céljuk, hogy 2015-re évente legalább 20 ezer elektromos segédhajtású modellt tudjanak eladni, ami csupán töredéke a piacvezető Toyota Prius jelenlegi eladási számainak.