Hibrid lehet az összes Cadillac?

2007.06.27. 12:05

A GM amerikai luxusmárkája eladásai jelentős visszaesésével kénytelen szembe nézni, de azt remélik, takarékosabb modellekkel ismét növekedési pályára állhatnak.

A hibrid hajtás manapság nagy divat Észak-Amerikában, és a GM eleve hátsókerék-hajtású modellekbe szánta fejlesztés alatt álló Two-Mode Hybrid System elnevezésű benzin-elektromos hajtásláncát. Így ha a rendszer, amelyen a GM mellett a Mercedes, a Chrysler és a BMW is dolgozik, végre elkészül, elvileg az összes Cadillacből rövid időn belül elkészülhet a hibrid változat. Az első hibrid várhatóan az Escalade terepjáró lesz, amely már 2009-ben megjelenhet, de a következő évtized elejére a Cadillac összes nagyobb szedánjából is elkészülhet a benzin-elektromos kivitel.

Ezzel a Cadillac legnagyobb gondja persze még évekig megmarad. A márka tavaly 3,4%-kal kevesebb autót adott el, mint 2005-ben, az idei év első öt hónapjában pedig már 7,2%-os a visszaesés. Mindezért nagyrészt a magas benzinárakat hibáztatják. Egy gallon benzin ára ma már meghaladja a 3 dollárt, ami literenként 146 forintnak felel meg, így odaát is egyre kevesebben engedik meg maguknak, hogy benzinzabáló nagykocsikkal járjanak, a Cadillac pedig csak ilyeneket készít.