Brabus Bullit: a leggyorsabb C osztály

2007.09.10. 14:44

A német tuningspecialista újabb Mercedesbe pakolta bele V12-es csúcsmotorját.


Galéria - kattintson a képre

A Bullit nevű átalakított C osztályú Mercedesbe ugyanaz a motor és hajtáslánc került, mint a CLS alapú Rocketbe, a világ leggyorsabb négyajtós utcai járművébe. A 6,3 literes biturbó V12-es 720 lóerős, és elvben akár 1320 Nm-es nyomatékot is kifejthet, de a hajtáslánc védelmében az elektronika csak 1100 Nm-t enged a kuplungra. A motor a Mercedes V12-esének konstrukcióján alapul, de a blokkon kívül szinte mindent kicserélnek benne. Többek közt erősebb hajtókarokat és dugattyúkat, illetve nagyobb turbófeltöltőket kap a Brabusnál. A motorhoz a tuningcég nagy teherbírású, ötsebességes automata váltója csatlakozik, annak érdekében pedig, hogy az autó nagyobb gáznál is vezethető maradjon, az eredeti, nyitott differenciálművet egy 40%-os önzárási fokú szerkezetre cserélték.


Galéria - kattintson a képre

A C osztályú Mercedes az átalakítások után néhány szupersportkocsit leszámítva szinte bármilyen utcai autónál gyorsabb lesz. 100 km/h-ra 3,9 másodperc alatt gyorsulhat, a 200-as tempót 10,49 másodperc alatt érheti el, és 24,5 másodperccel az indulás után már 300-zal repeszthet. A gyorsulásnak csak 360 km/h körül szakad vége, bár ez egyelőre csupán számításokon alapuló adat. Ekkora teljesítmény mellett az életben maradást csak kiváló fékekkel lehet biztosítani, és a Brabusnál el is követtek mindent, hogy az autó lassulása megfelelő legyen. Elöl 12 dugattyús féknyerget és 380 mm-es féktárcsákat alkalmaznak, de hátul is 360 mm-es tárcsákat és hat dugattyús féknyergeket találunk.

A csomagban emellett látványos optikai tuning, átalakított, sportülésekkel felszerelt belső tér, sportfutómű és hatalmas kerekek is helyet kaptak. A Bullit természetesen megvásárolható termék, igaz, csak nagyon kevesek számára lesz elérhető: az ára Németországban 348 ezer euró lesz.