Új Citroën C5: végre szép

2007.10.18. 11:02

A kissé ormótlan első generációs C5-öst egy elegáns, nyúlánk típussal váltják fel a franciák, amely a korábbi hírekkel összhangban az Airscape tanulmány jellegzetes vonásait viseli magán.

Az új C5-ös lényegében ugyanarra a platformra épül, mint az elődje, vagy a Peugeot 407-es, de a franciák az ezredforduló óta megtanulták, hogyan kell elrejteni az egységes padlólemez fura arányait. Míg az elődmodell talán a kategória legormótlanabb utazóbatárja volt, különösebb egyéniség nélkül, amelyet jobbára kényelmes futóműve, tágas beltere és kedvező ára miatt vásároltak, az új C5-ös teljesen más karakter.


Oldalnézetből csupa lendületes ív határozza meg az autó karakterét, amely az alacsony tetővonaltól ráadásul szinte sportos benyomást kelt. Még az orr-részt is sikerült úgy kialakítani, hogy a padlólemezre jellemző eltúlzott első túlnyúlás egyáltalán ne zavarja a szemlélőt, pedig ez a jellegzetesség még a 407-esen is zavaróan szembetűnő. Az előző C5-ösből is igen népszerű volt a kombi kivitel, és az új generáció tervezésekor sem hanyagolták el ezt a variánst. amely külsőre csaknem olyan jól sikerült, mint a szedán.

Azt már-már természetesnek vesszük, hogy manapság egy modellváltás törvényszerűen méretnövekedéssel jár, de a C5 esetében a hízlalást nem vitték túlzásba. Az új modell hossza 4,78 méter, azaz csupán 3,5 centivel több, mint az előd esetében. A szélesség növekedése már feltűnőbb, az 1,86 méteres új adat 8 centi pluszt jelent, de az autó többi méretéhez képest a tengelytáv hosszabbodott a leginkább: a 2,82 méter egy kategóriával nagyobb autóknak is díszére válna.

A C5 második generáció a forgalmazás megkezdésekor háromféle benzinmotorral és négyféle dízelmotorral lesz kapható. Az alapváltozatok a bevált 1,6 literes, 110 lóerős HDi dízelmotorral, vagy egy 1,8 literes, 127 lovas, benzines négyhengeressel készülhetnek. Ezenfelül egy 2 literes, 143 lóerős benzines, valamint egy 2 literes,


138 lóerős és egy 2,2 literes, 173 lóerős dízel alkotja a további négyhengeres választékot. A csúcsváltozatokba természetesen V6-osok kerülnek: 3 literes, 215 lóerős benzines és 2,7 literes, 208 lóerős és 440 Nm maximális nyomatékú dízel közül lehet majd választani. A Citroën hagyományoktól eltérően nem minden C5-ös készül majd hidropneumatikus rugózással. Ugyanazt a Hydractive 3 jelzésű rendszert használták fel, amely már az elődmodellben is elérhető volt.

Az új családi modellt a Citroën szándékosan nem a Frankfurti Autószalonon leplezte le, nehogy eltűnjön a többi újdonság között. A jövő januári a Brüsszeli Autószalonon láthatja a közönség először élőben is, ahol nemigen lesznek más világpremierek.