A1 Metroproject Quattro: a Mini-verő

2007.10.19. 10:43

Az Audi nem várt a tokiói bemutatóig, virtuálisan már most lerántotta a leplet az A1-es tanulmányról, amelyből néhány éven belül a Mini egyik legnagyobb ellenfele lehet.

Sajnos hiába reméltük, hogy az Audi tervezői végre előveszik a kreativitásukat, ha egy teljesen új kategóriába kell autót tervezniük. Az A1 Metroproject ugyan formás jószág, de az Audi jellegzetes single frame hűtőrácsát és a valóban egész érdekes vonalvezetésű lámpákat nem számítva olyan érzést kelt, mint egy eltorzított Fiat 500-as. A hasonlóságot ráadásul külön ki is emeli a vörös karosszériától határozottan elváló fémszínű tetőív. Ez persze nem jelenti azt, hogy a BMW-nek nincs mitől tartania. Az A1 tanulmány feltűnő jelenség, és elég agresszív külsejű, így nem kételkedünk benne, hogy erős konkurenciája lehet a Mininek.

A kisautó orrában még a megszokott Volkswagen-egyentechnikával találkozhatunk. A tervezők a tanulmányba az 1,4 literes TFSI motor 150 lóerős változatát szerelték, amely az első kerekeket hajtja. Az A1 Metroproject azonban nem csupán a turbós és kompresszoros benzinmotor segítségével haladhat előre. A hátsó kerekeket egy 41 lóerős és 200 Nm nyomatékú villanymotor hajtja, amelyet a padló alá épített Li-ion akkumulátorok látnak el energiával. Ezzel a kiegészítő hajtással akár 100 kilométert is megtehet a kisautó a benzinmotor beindítása nélkül,


Galéria - kattintson a képre

és az akkumulátorok külső elektromos hálózatról is tölthetők, így rövid távú használat esetén akár villanyautóként is használható az A1 tanulmány. Ráadásul a kiegészítő hajtás csupán 70 kilogrammal teszi nehezebbé az apró Audit, ha szükséges, nagyobb gyorsításoknál is besegít a hajtásba, csúszós útfelületen pedig kiváltja a hagyományos összkerékhajtást. Részben ennek is köszönhető, hogy az A1 Metroproject 7,8 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, végsebessége 201 km/h, miközben az átlagfogyasztása vegyes ciklusban csupán 4,9 liter benzin 100 kilométeren. Ráadásul szén-dioxid-kibocsátása is igen alacsony, csupán 112 gramm kilométerenként.

Az A1 méretei alapján a kisautók mezőnyének felső harmadába tartozik. Hossza 3,91 méter, szélessége 1,75 méter, tengelytávja pedig 2,46 méter. Cserébe egész használható. Négy felnőtt befogadására képes, és a helyigényes hibrid rendszer mellett is maradt 240 liter hely a csomagtérben, ami lényegében megfelel a kategória átlagának. A hibrid hajtáslánc mellett persze más szokatlan megoldásokkal is találkozhatunk a tanulmányban.


Galéria - kattintson a képre

Az alapvetően egyszerű, az új Skoda Fabiából átvett futóművet elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal javították fel, amilyeneket a TT és az R8 típusokban használ az Audi. Belül az egyszerűséget sugárzó, de több kis monitort tartalmazó műszerfal érdemel figyelmet, amely egészen szokatlan felépítésű fedélzeti információs és szórakoztatórendszert takar. Ennek egy korszerű, WiFi- és 3G-képes mobiltelefon a lelke, amely kiváltja az autó kulcsait, de fedélzeti navigációs rendszerként, illetve hang- és videolejátszóként is használható.

Az A1 Metroproject Quattro egyelőre csak tanulmányautó, de az Audi sem tagadja, hogy a cél a sorozatgyártás. A németek menetrendje szerint a végleges változat gyártását valamikor 2009-ben kezdik meg az Audi belgiumi üzemében.