Új Honda Jazz: az első adatok

2007.10.19. 14:08

A japánok városi kisautójának fotóit korábban már láthattuk , de a japán bemutatóval egy időben számos adat is napvilágot látott a második generációról.


Galéria - kattintson a képre

A Japánban Fit néven forgalmazott modell eddig sem volt éppen kicsi saját kategóriájában, de az új modellt egy picit még tovább hizlalták. Hossza 55, szélessége 20, tengelytávja 50 mm-rel lett nagyobb, azaz az új változat 3,9 méter hosszú és 1,695 méter széles, az első és a hátsó tengely közt pedig épp' 2,5 méter a távolság. Egyedül a magasság nem változott, az új Jazz legmagasabb pontja továbbra is 1,525 méterre van a földtől.


Galéria - kattintson a képre

A méretek változásából arra lehet következtetni, hogy elsősorban a hátsó utasok kényelme javul a második generációs Jazzben, de a Honda mérnökei a pótkerék feláldozásával a csomagtér bővítésére is találtak módot. Így az új kisautó hátuljába már 427 liter csomag fér el, ami példátlan a 4 méternél rövidebb kisautók esetében. Cserébe egy esetleges defektet csak abroncstömítő készlettel orvosolhat a kis Honda majdani gazdája, vagy irány a következő gumiszerelő műhely - gyalog, netán tréleren. A Jazz természetesen nagyobb tárgyak szállítására is alkalmassá tehető. Az hátsó ülések és az első utasülés lehajtásával keskeny, hosszú tárgyakból akár 2,4 méteres hosszúságúak is elférnek a belső térben.


Galéria - kattintson a képre

A típus Japánban kétféle motorral lesz kapható, egy 1,3 literes, 100 lóerős és egy 1,5 literes, 120 lóerős négyhengeres benzinessel. Arról sajnos nincsen adatunk, hogy ezek milyen dinamikával mozgatják az új Jazzt, viszont a fogyasztási adatokra meglehetősen büszke a Honda. A kisebbik motor állítólag akár 4,2 liter benzinnel is megelégszik 100 kilométeren, de a nagyobbikkal is megtehető ugyanez a táv 5,1 liter üzemanyag elégetésével. Azt egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy a Honda Európába is ugyanezekkel a motorokkal szállítja-e a típust.

Az új Jazz tervezésekor láthatóan igyekeztek megőrizni az elődmodell előnyös tulajdonságait, nem is véletlenül: az első generáció 2001-ben még a Toyota bestsellerénél, a Corollánál is jobban fogyott, pedig ilyesmi korábban nem fordult elő 1969 óta. Azóta persze alábbhagyott az érdeklődés az idősödő típus iránt, de a Honda az új változattal nyilvánvalóan ismételni szeretne, és meg is van rá minden esélye. Sajnos épp a Japánban várható érdeklődés az egyik oka, hogy Európában csak 2008 vége felé tervezik bevezetni az új Jazzt.