Gyártásba kerül a Honda FCX és CR-Z tanulmánya

2007.10.25. 11:56

Meglepő bejelentést tett a japán gyártó a Tokyo Motor Show-n: egy hibrid hajtású, és egy üzemanyagcellás tanulmányból is szériamodellt készítenek, méghozzá a közeli jövőben.


Honda FCX

Az FCX már nem újdonság, ősbemutatóját épp két éve tartották az előző Tokyo Motor Show keretei között, viszont épp ezért nagyon közel jár már a szériagyártáshoz. Állítólag a novemberi Los Angeles Auto Show-n már ki is állítják a végleges, mindennapi használatra alkalmas kivitelt, amelyet 2008 elejétől gyártani is szeretnének a Hondánál. Ez esetben persze szó sincs róla, hogy bárki megveheti az FCX-et, hiszen a megfelelő hidrogén-utántöltő hálózat híján egy magánember számára hasznavehetetlen volna az autó, de az Egyesült Államokban és Japánban tesztflottákat adnak ki egyes cégeknek és kormányhivataloknak. A Honda szerint ez lesz az első olyan, üzemanyagcellával hajtott személyautó, amely az összes japán és amerikai szabványnak megfelel, így mindkét országban forgalomba lehet helyezni.


Honda CRZ galéria

A CRX és az Insight szellemi utódjának látszó CR-Z koncepció szériagyártását ugyan későbbre tervezik, mégis ez a fontosabb bejelentés, hiszen ez a modell kereskedelmi forgalomba kerül. A Honda szerint a végleges típussal elkészítik az első igazi hibrid sportkocsit, amely egyszerre lesz takarékos, gyors és megfizethető árú. Az CR-Z állítólag egy nagyobb modellsorozat részeként kerül piacra valamikor 2009 folyamán. A típusba már könnyű Li-ion akkumulátorok kerülnek, viszont úgy tudjuk, nem lehet majd külső forrásból tölteni, ami a konkurenciához képest hátrányt jelenthet.