Kémfotókon a Hyundai luxusautója

2007.11.19. 15:04

A Genesis gyakorlatilag készen áll a szériagyártásra, és a bemutatóig is csupán néhány hét van hátra. Így most már nemigen csinálnak titkot a részletekből sem, gyakorlatilag álcázás nélkül futnak a nullszéria-példányok a Dél-Koreában.


Galéria - kattintson a képre

A fotókon jól látható, hogy mennyit változtattak az autón a tanulmányhoz képest. A hűtőmaszk sokkal egyszerűbb lett – teljesen olyan, mint egy régebbi Lexuson, azaz meglehetősen sematikus –, a hátsó lámpák pedig nagyobbak lettek, mint a tanulmányon. Oldalról már sokkal kevesebb a különbség, bár az ezüst színű próbakocsin még szembetűnőbb, hogy mennyire hasonlít a Genesis az ötös BMW-re. A típus műszaki megoldásairól egyelőre elég keveset tudunk, de úgy néz ki, kezdetben kétféle motorral lesz kapható. Az alapmodellbe 265 lóerős, 3,8 literes V6-os motor kerül, míg a csúcsváltozatot a 4,6 literes, 380 lóerős Tau V8-assal készítik majd.

A Hyundai Genesist Dél-Koreában már az idén decemberben leleplezik, de Észak-Amerikában csak 2008 tavaszán láthatja a közönség, Európába pedig még később juthat el a típus.