Hatvanéves a Land Rover

2008.05.02. 10:53

1948 májusában, Amszterdamban mutatkozott be a legelső Land Rover. A Series I a II. világháborúból megmaradt amerikai Jeepek mintájára készült, afféle mindenes járműnek, amelyet személyautóként, mezőgazdasági vontatóként és katonai járműként egyaránt használhattak.


Galéria - kattintson a képre

Az összkerékhajtású jármű, amelybe az első években 1,6 literes, és csupán 50 lóerős Rover benzinmotort szereltek, telitalálatnak bizonyult. A japán konkurencia megjelenéséig gyakorlatilag a világ első számú terepjárója volt. Később erősebb motorokkal és számos karosszériatípussal gyártották, létezett nyitott és zárt, rövid és hosszú, platós és személyszállító változata. Az első generációt 1958-ban váltotta a második, 1971-ben pedig a harmadik, majd 1985-ben, alapos áttervezés után Defender néven folytatódott az ős-Landie pályafutása. A típus lényeges jellegzetességei - így az alvázas felépítés, a masszív hajtáslánc és az alumínium borítású karosszéria - a megszámlálhatatlan átalakítás ellenére is megmaradtak, és ma is az egyik legjobb terepjáróként tartják számon, bár kényelmetlennek és elavultnak hat a korszerűbb távol-keleti konkurensek mellett.

A luxusterepjárók piacát is a Land Rover alapozta meg 1970-ben, a Range Rover bemutatásával, amely egy kényelmes és gyors személyautó komfortját nyújtotta, de hasonlóan jól boldogult nehéz terepen, mint a cég korábbi munkaterepjárói. Később még két típussorozattal bővült a választék: 1989-ben a Defender kényelmesebb alternatívájának szánt Discoveryvel, majd 1998-ban a Freelander hobbiterepjáróval.

A Land Rover bő ötven évig a Rover autógyár leányvállalataként működött, de 2000-ben a BMW különválasztotta korábbi anyacégétől, és eladta a Fordnak. Az idén aztán az amerikai vállalatóriás is túladott a terepjáró-gyártón, így a Land Rover a Jaguarral együtt az indiai Tata-csoport tulajdonába került.