Videón a következő Opel Astra prototípusa

2008.05.28. 10:23

Mint szinte az összes mai személyautó próbapéldányait, a GM Europe új kompaktját is a Nürburgring aszfaltján hajtják szét a gyári pilóták nagy sebességű tesztelés címén.

A Nürburgring mentén pedig állandó vendégek a kémfotósok - még az is elképzelhető, hogy némelyiküknek a pályát övező fák lombkoronájában kialakított magaslesen van a bejelentett lakhelye -, így az Astra próbáiról is készültek filmek, különböző időjárási körülmények között. A felvételekben az a közös, hogy láthatóan mindegyiken forszírozott tempóban közlekednek a lemezfelnis, pepita mintázattal elmaszkírozott autóval, azt vizsgálva, hogy hogyan viselkedik az új típus elnyújtott, tempós kanyarokban a későbbi utcai modellekre szánt futómű-beállításokkal.

Az autó formájáról persze így sem tudunk meg sokkal többet, mint a korábbi kémfotókról , de az Astra láthatóan szép simán veszi a kanyarokat, látható problémák nélkül, és még a dülöngélése sem tűnik vészesnek. Mindez azért is érdekes, mert az I jelzésű Astra-generációnak műszaki szempontból sem lesz sok köze az elődeihez. Míg a jelenlegi, és az egyel korábbi generáció - a G és a H jelzésű - műszaki alapjai ugyanazok, addig a következő a General Motors Delta platformjára épül, amelyet eddig csak amerikai típusokban használtak. Vannak persze drága alkatrészek, amelyeket nem cserélnek le, ilyen például a motorválaszték és a hajtáselemek nagy része, de a futómű, a kormánymű, és a karosszéria szerkezete és fontosabb méretei alapjaikban változnak meg.

Az új Astra várhatóan 2009 elején mutatkozik be, szokás szerint a legnagyobb vetélytárs, a VW Golf új változatának leleplezéséhez időben igen közel, sőt, nagyjából ugyanekkorra várható a Renault Mégane következő generációja is, így a jövő év közepére kiújul az öldöklő küzdelem az alsó-középkategória legnépszerűbb típusai között.