2011-re várható az új Renault Alpine

2008.06.13. 12:16

Már tavaly óta nyilatkoznak a Renault vezetői az új sportkocsival kapcsolatos terveikről, de úgy tűnik, ezek megvalósulására még hosszú éveket kell várnunk. Arról azonban már most egész pontos képet alkothatunk Patrick Pelata fejlesztési igazgató jóvoltából, hogy milyen lesz az új Alpine.

"Az 1950-es évektől könnyű és megfizethető sportkocsijaival lett sikeres az Alpine. Az a célunk, hogy a márka feltámasztásakor is megtartsuk ezeket az erényeket" - mondta Pelata, majd azt is megerősítette, hogy a készülő sportkocsi hátsókerék-hajtású lesz, akárcsak az elődei. Az igazgató szerint választhatták volna a könnyebb utat is, és egyszerűen elkészíthették volna a Nissan Z Renault változatát, de az túl nehéz, túl drága és túl nagy fogyasztású lett volna. Emellett nyilván ahhoz az elvhez is igyekeztek tartani magukat, hogy a Renault és a Nissan lehetőleg ne egymással versenyezzen. Az Alpine, amelyből állítólag lesz nyitott változat is, várhatóan a Mazda MX-5-össel próbál majd versenybe szállni, és ennek megfelelően lövik be az árát is, azaz mai árakon számolva az alapkivitel Európában nemigen lehet majd drágább hatmillió forintnál.

A hagyományőrzés persze fontos a Renault-nak, és ez talán az autó formáján is látható lesz, de nem annyira, hogy ragaszkodjanak az Alpine típusok farmotoros felépítéséhez. Sokkal valószínűbb, hogy az autó hosszában elhelyezett orrmotort kap, méghozzá egy erősebb, minimum 200 lóerős négyhengerest. Úgy sejtjük - bár ez még korántsem biztos -, hogy a Renault sportkocsi az egyelőre szintén csak pletykákból ismert Nissan SX alkatrészei köré épül majd, de annál jóval egyszerűbb felszereltségű lesz, hogy megfizethető maradhasson.

A Renault az utolsó Alpine sportkocsikat 1994-ben készítette, utolsó kétüléses sportmodellje, a Spider pedig 1997-ig volt kapható. Azóta a Renault csupán szériamodelljeiből készített sportos változatokat, de ezek vezetési élmény és presztízs tekintetében sem vehetik fel a versenyt egy igazi sportkocsival.