Európába jöhet a Roewe 550-es

2008.06.23. 10:10

Várhatóan MG márkajelzéssel érkezik hozzánk az új kínai modell, amelyet Kínában a napokban kezdenek el forgalmazni.

A típust a Shanghai Automotive első saját fejlesztésű autójaként hirdeti - hiszen az nem titok, hogy a Roewe 750-es a Rover 75 alig módosított másolata - de mi úgy sejtjük, a típus alapjai még a brit MG-Rovertől származnak, amelynek összes szellemi és tárgyi hagyatéka kínai kézbe került a csőd után. Biztosat persze nem tudhatunk, de a nevetségesen alacsony, 145 millió dolláros fejlesztési költség, és az a tény, hogy a típus egy vadonatúj platformra épül, valószínűvé teszi, hogy az 550-es lényegében a csaknem teljesen kifejlesztett, de soha be nem mutatott Rover 60-as reinkarnációja lehet, amelyhez a kínaiaknak jóformán csak a gyártószerszámokat kellett elkészíteniük.

Az autót egyelőre egyféle, 1,8 literes, turbófeltöltős benzinmotorral kínálják, de később egyszerűbb változatok is várhatók, kisebb teljesítményű motorokkal. Az európai gyártás is szóba került, de a Shanghai Automotive állítólag nem a saját brit üzemében szeretné előállítani a típus, inkább bérmunkában készíttetné az autót egy erre specializálódott céggel, amilyen például a Magna-Steyr.