Újabb elbocsátási hullám a Volvónál

2008.10.09. 15:31

A Ford svéd leányvállalata igyekszik a csökkenő kereslethez igazítani a kiadásait, ami újabb 4000 munkahely megszüntetésével jár.

A Volvo ezúttal 2000 munkást és 700 irodai dolgozót bocsát el Svédországban, valamint 600 dolgozót külföldön, és emellett 700 szerződéses munkatársnak is felmond. A gyártónál már korábban is szó volt leépítésekről, de nyár közepén még azt mondták a vállalat vezetői, hogy legfeljebb 2500 főt tesznek utcára. A cégvezetés azonban azt mondja, az elmúlt hetek eseményei - az amerikai hitelválság elmélyülése, és az ennek nyomán világszerte visszaeső autóeladások - egyértelművé tették, hogy drasztikusabb költségcsökkentésre lesz szükség. "A termelésünket, és az ezzel kapcsolatos költségeinket egyensúlyba kell hoznunk a csökkenő forgalommal" - magyarázta a döntés mögött húzódó okokat a Volvo ügyvezetője, Steven Armstrong.

A svéd gyártó viszonylag hamar reagált a csökkenő kereslethez, hiszen eleve hasonló lépésekre készült, de a közeljövőben más gyártók részéről is hasonló bejelentésekre számíthatunk, mivel úgy néz ki, a piac felvevőképessége a következő egy-két év során még akkor is csökkenni fog, ha a mélyebb, általános gazdasági válságot sikerül elkerülni.