Kémfotókon a Mercedes E osztály

2008.10.31. 14:38

Jövő tavasszal érkezik az középső Mercedes szedán következő generációja, így már nem is nagyon takargatják a próbajárműveket. Végül is jól jön a kémfotósok biztosította publicitás

A legkarakteresebb részleteket - a fényszórókat és az első lökhárítókat, illetve a hátsó sárvédők környékét - még most is takargatják, annyi bizonyos, hogy az E osztály nem fog csalódást okozni korábbi rajongóinak. Ugyanolyan tágasnak, kényelmesnek és konzervatívnak ígérkezik, mint az elődei. Maradt a szokásos, háromosztású forma, és bár az övvonal a C osztály mintájára itt is szép ívben hajlik, hátul pedig szokatlan sárvédő-szélesítések sejlenek át az álcafóliákon, az autó aligha lesz sokkal dinamikusabb jelenség, mint eddig. Nem is volna jó, hiszen a CLS eladásait nem veszélyeztetheti, a taxisoknak, vállalatigazgatóknak, és a hagyományos E osztály-vevőkör többi tagjának pedig nyilván fontosabb, hogy elég hely legyen hátul, mint egy sportos tetőív, vagy befelé dőlő ablaksor.

Az E osztály kétségkívül a Mercedes egyik legfontosabb, stratégiai típusa. Hatalmas, hűséges vevőköre van szinte mindenütt a világon, egyértelmű elvárásokkal, amelyeknek mindenképp meg kell felelni, ha a vállalat meg akarja őrizni a típus évtizedek óta töretlen népszerűségét. Az új változaton már a kémfotók alapján is látszik az igyekezet: a Mercedes a jövő tavaszra várható bemutatóval nem szeretne csalódást okozni törzsvásárlóinak.