Eltűnhet a V12-es a Mercedesekből

2008.12.01. 08:00

Német újsághírek szerint Stuttgartban leállították a tizenkét hengeres motor következő generációjának fejlesztését, így a Bálna-Mercikben ismét a V8-as jelentheti a csúcsot.

Az M295 jelzésű motor a következő Mercedes S-osztályban bukkanhatott volna fel, de úgy néz ki, most a Mercedes tervezői számára is az üzemanyag-takarékosság került az első helyre, lenyomva a presztízsszempontokat is. Úgy tudjuk, a BMW-hez hasonlóan a Mercedes is egy turbófeltöltéses V8-ast fejleszt jövőbeli csúcsmodelljei számára, amely legalább négyféle teljesítménnyel lesz elérhető. Ez persze nem jelenti azt, hogy a csúcs-Mercedesek ne lennének legalább olyan erősek, mint manapság: 600 lóerő egy 4-5 literes turbós nyolchengeresből is könnyedén kihozható, szigorúan műszaki szempontból nézve a 12 henger eddig is felesleges fényűzés volt.

A Mercedes jelenlegi csúcsmotorja, az M275-ös 5,5 vagy 6 literes, 517 illetve 612 lóerős változatokban készül, de már ez a motor is csak a simább járás és a presztízs kedvéért 12 hengeres, hiszen a teljesítményét turbófeltöltéssel tornászták a jelenlegi szintre.