Az alapító unokája kerül a Toyota élére

2009.01.20. 14:34

Akio Toyoda a nyár folyamán veszi át a japán autógyártó óriás irányítását a jelenlegi vezérigazgatótól, Katsuaki Watanabétől.

Az autógyárat megalapító Kiichiro Toyoda leszármazottai a mai napig részt vesznek a Toyota csoport vezetésében, bár az autógyártó részleg napi ügyeinek irányítását egy ideje más szakemberekre bízták. Akio nagybátyja, Tatsuro Toyoda töltötte be utoljára az elnöki posztot 1992 és 1994 között. Az új vezérigazgató-jelölt évek óta az autógyártó üzletágban dolgozik - az utóbbi néhány évben alelnökként már részt vett a vállalatot érintő döntések meghozatalában -, így felkészülten veheti át a cég vezetésének felelősségét. A Toyota Motor Co. jelenlegi vezetője, Katsuaki Watanabe valószínűleg tanácsadóként segíti majd az új elnök-vezérigazgató munkáját.

A Toyoda-unokát komoly kihívások várják új pozíciójában, hiszen 2008-ban az eladások mintegy 4%-os csökkenésével kellett szembenéznie a Toyotának, és úgy néz ki, hogy a 2008-2009-es üzleti évet a cég némi veszteséggel zárja majd. Így az 52 éves üzletember valószínűleg költségcsökkentő intézkedésekkel lesz kénytelen elkezdeni a pályafutását az autógyártó élén. Ugyanakkor bizonyos területek nagyobb költségvetésre számíthatnak, mint korábban. Akio Toyoda ugyanis híres autóverseny- és sportkocsirajongó. Úgy tudjuk, elsősorban neki köszönhető, hogy a Lexus LF-A sportkocsi fejlesztését a válság ellenére sem állították le, és a Toyota F1-es csapata is tovább versenyezhet 2009-ben.