EDAG Light Car: nyílt forrású villanyautó

2009.01.21. 11:21

Az apró német tervezőcég egy elektromos kisautó-tanulmánnyal rukkol elő a Genfi Autószalonon, amelynek a fejlesztésében elvben bármely, erre hajlandó külső cég részt vehet.

A Light Car - Open Source nevű tanulmány már most rengeteg érdekes technológiát vonultat fel, amelyekkel autókban eddig nem vagy csak igen ritkán találkozhattunk. Az egyik ilyen a bazaltszál-erősítésű műanyag, amely a karbonszálas anyagokhoz hasonlóan erős és könnyű, ugyanakkor olcsóbb, és könnyebben újrahasznosítható. A karosszéria nagy részben ebből az új anyagból készült, a tervezők csak ott alkalmaztak fémet és üveget, ahol feltétlen szükség volt rá. A másik, az autóiparban ma még szokatlan megoldás a teljes egészében OLED-ekre - szerves alapú fénykibocsátó diódákra - épülő világítás. Ezzel a megoldással egyrészt tetszés szerint átalakítható a lámpák mérete és formája, másrészt az autó hátulján kialakíthattak egy információs kijelzőt, amelyen veszély esetén különböző figyelmeztető ábrák és feliratok jeleníthetők meg a Light Car-t követő autók vezetői számára. Ráadásul az autó műszerfalán is ugyanezt a technikát használják érintésérzékeny felülettel kombinálva, így szabadon átrendezhető, testre szabható kezelőfelületet alakíthattak ki, amelyen a gombokat helyettesítő ikonok a számítógépeknél megszokott módon áthelyezhetőek.

A tanulmány tervezői persze igyekeztek az újdonságokat érdekes formába önteni. A Light Car formaterve hasonlóan egybeszabott, mint az egyterűeké, bár láthatóan megpróbálták feldobni néhány lendületes ívvel és a sárvédők feletti domborításokkal. Az összhatásban van valami, ami emlékeztet a Smart típusaira, bár a maga négyméteres hosszával és 1,7 méteres szélességével az EDAG tanulmánya minden Smartnál nagyobb termetű. Belül még annál is több a hely, mint a 2,9 méteres tengelytáv alapján sejtenénk, mivel a Light Car nem rendelkezik hagyományos motorral és erőátviteli rendszerrel. A hajtásáról Li-ion akkumulátorcsomag és kerékagy-villanymotorok gondoskodnak, amelyek alig foglalnak helyet az autó hasznosítható belső teréből. Ahogy a legtöbb mai villanyautó-tanulmány esetében, itt is az akkumulátorok jelentik a szűk keresztmetszetet: az autó hatótávolsága 150 kilométer feltöltésenként, és egy-egy feltöltés itt is órákat vesz igénybe.

Az EDAG Light Car nemcsak műszaki szempontból számít csemegének, de a típusnál alkalmazott fejlesztési modell is szokatlan az autóiparban. A szoftverfejlesztésben manapság egyre gyakrabban alkalmazott nyílt forráskódú modellt próbálja alkalmazni az EDAG, azaz hozzáférhetővé teszi a terveket más cégek számára, amelyek így kötelezettségek nélkül módosíthatják vagy bővíthetik az autó terveit saját ötleteikkel és találmányaikkal, közelebb hozva ezzel a jövő személyautójának sorozatgyártásba kerülését. Az open source modell alkalmazása persze elsősorban kísérlet az EDAG részéről - ki szeretnék deríteni, hogy a programok fejlesztésénél már bevált eljárás működik-e az autótervezésben is.