Kikacsint a Mercedes E63 AMG

2009.03.23. 14:41

Megjelent az első gyári fotó az E osztály hamarosan bemutatkozó sportváltozatáról, igaz, az autó nagy részét még lepel takarja.

A képen az autó bal első sarka látható, így többek közt kiderül, milyen lesz az átdolgozott első lökhárító a LED-es ködfényszórókkal, és a megszokottnál nagyobb átmérőjű, látványos könnyűfém felnik. Magáról az autóról egyelőre nem árultak el konkrétumokat, így kénytelenek vagyunk a korábbi pletykákra hagyatkozni. Ezek szerint a megszokott 6,2 literes, pörgős V8-as egyik erősebb, 525 lóerős változata kerül az E osztály sportváltozatába, a Mercedes hétsebességes automata váltójával. Az ismert technika felhasználása persze érthető, hiszen az AMG-nél még fejlesztés alatt áll az új, feltöltős motorcsalád, amely nagyjából két-három év múlva váltja a jelenlegi V8-ast.

Az E63 AMG április első felében, a New York Auto Show-n mutatkozik be a nagyközönségnek, és várhatóan a forgalmazás is beindul még az év közepe előtt, Európában 90 ezer euró körüli áron.