20 milliárd rubel gyorssegélyt kap a Lada

2009.04.01. 09:40

A legnagyobb független orosz autógyártót még inkább megviselte a válság, mint akár az amerikai autóipart: az eladások durván 60%-kal estek az elmúlt hónapokban, így állami segítség nélkül kicsi volna az AvtoVAZ esélye a túlélésre.

Putyin miniszterelnök azonban azonnali gyorssegélyt ígért: egyelőre 20 milliárd rubelről - átszámítva mintegy 446 millió euróról - van szó, amelynek a nagy része a meglevő tartozások kiegyenlítését szolgálná. Ezen kívül szó van egy nagyobb, 90 milliárd rubeles, állami bankok által biztosított befektetési csomagról is, amellyel a Lada hosszabb távú jövőjét biztosíthatnák. Ez utóbbi összegből már a választék korszerűsítését is meg lehetne kezdeni: egyebek közt piacra dobhatnák végre a kompakt C modell szériaváltozatát, amelynek a fejlesztése évek óta húzódik.

A Lada eddig - elsősorban a megfelelő tőke hiányában - képtelen volt javítani a versenyképességét, és eredményesen kilépni a nagy nemzetközi piacokra. Legkorszerűbb típussorozatuk, a Kalina is jelentős késéssel került piacra, így lényegében már a megjelenése pillanatában elavultnak számított, pedig Oroszországban ma már szinte az összes nagy nemzetközi autógyártó jelen van. A C sorozat újabb kitörési pont lehetne, hiszen az első prototípus csupán két éve látott napvilágot, azaz még korszerűnek számít, és ha nem húzzák a fejlesztést további négy-öt évig, de ehhez valóban nagyobb tőkeinjekcióra lenne szüksége az AvtoVAZ-nak.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!