1,4 milliárd dolláros veszteség a Fordnál

2009.04.25. 14:56

Komoly deficittel zárta az első negyedévet a Ford, de a cégvezetés bizakodó: azt mondják, ennél sokkal rosszabb eredményre lehetett számítani az év elején.

A 2008 utolsó három hónapjában elszenvedett négymilliárdos veszteséghez mérten valóban javulásként értékelhető az első negyedév eredménye, egy évvel ezelőtt viszont, ha vékonyan is, de még nyereséges volt a Ford: 70 milliós pozitív eredménnyel zárták a tavalyi év első negyedét. A vállalat vezérigazgatója, Alan Mulally szerint a mostani veszteség elsősorban a drasztikus keresletcsökkenés számlájára írható - a vállalat forgalma csaknem a felére esett vissza - amely nem csak a Fordot, de az egész autóipart érinti. Továbbra is az amerikai részleg teljesít a legrosszabbul, három hónap alatt 637 millió dollárt fogyasztott el, de Európában sem sokkal jobb a helyzet: jelentős részben valószínűleg a Volvónak köszönhetően 550 millió dollárt zabált fel ez a részleg is, annak ellenére, hogy egyes modellek - például az új Fiesta - eladásait még növelni is tudták.

"A kihívások ellenére jelentős előrelépést tettünk átszervezési terveink megvalósítása irányába. Új termékeinkkel sikerült növelnünk piaci részesedésünket, csökkentettük a működési költségeinket, sikerült megszabadulnunk adósságaink egy részétől, és új megállapodásokat kötöttünk a szakszervezetekkel." - értékelte a helyzetet Mulally, Ugyanakkor a vezérigazgató sem számít rá, hogy a Ford 2011 előtt nullszaldóssá válhat, bár úgy néz ki, azt azért sikerül elérnie a cég vezetőinek, hogy detroiti szomszédaival ellentétben állami segélyek, vagy másféle külső segítség nélkül vészelje át a nehéz időket a gyártó.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!