Megszűnik az utolsó önálló brit furgongyár, az LDV

2009.06.10. 11:21

Bár megpróbálták, az LDV-t nem sikerült megmenteni, így kezdődik a felszámolás. A dolgozók nagy részét már utcára tették, és megpróbálják értékesíteni a Birminghamben álló üzem értékeit, hogy kifizethessék a hitelezőket.

Az LDV eredetileg a British Leyland birodalom, pontosabban a Land Rover kisáruszállítókat gyártó üzletága volt, majd 1987-től a Leyland-DAF teherautó-gyártó konzorcium vette át az irányítását. Önálló céggé 1993-ban vált, és 2005-ig sikerült is talpon maradnia, de az új Maxus típussorozat kifejlesztésének költségei csődközelbe sodorták a céget. Ekkor vásárolta meg az LDV-t az orosz GAZ, azzal a szándékkal, hogy a brit cég modelljeinek gyártását Oroszországban is megkezdjék. Időközben azonban a GAZ is nehéz pénzügyi helyzetbe került, így a terv nem valósult meg, sőt, az utóbbi hónapokban már a brit gyár hiteleit sem tudta törleszteni az orosz tulajdonos. Néhány hete még úgy nézett ki, hogy az LDV maláj képviselete felvásárolhatja a céget, és ezzel megoldódhat a helyzet, de a tárgyalások megszakadtak. Így viszont nem maradt más lehetőség, mint a felszámolás.

A vállalat mintegy 800 dolgozója már megkapta a felmondólevelét a hét elején, és további 3000 munkahely szűnhet meg a csőd kapcsán a beszállítóknál és a kereskedőknél Nagy-Britanniában. Ugyanakkor nem kizárt, hogy az LDV Maxus furgonok más néven még felbukkanhatnak, hiszen a GAZ is rendelkezik a gyártáshoz szükséges összes dokumentációval, de a felszámolási eljárás során elvben bárki más is hozzájuthat a típusok előállításához szükséges szerszámokhoz és jogokhoz.