Kínai kézbe kerülhet a Volvo

2009.06.19. 09:00

Nagyon úgy tűnik, a Ford megtalálta a vevőt a Volvóra a kínai Geely személyében. Kínai lapértesülések szerint a Geely szándéknyilatkozatot írt alá az üzlettel kapcsolatban, de még folynak az egyeztető tárgyalások. A tervek szerint a technológia átutazna Kínába és hamarosan ott helyben is megkezdődne a gyártás. Az új Volvo üzemet Guangdong tartományban építenék fel. Az első, teljes mértékben kínai tervezésű és gyártású modell az XC90 lesz, melynek a bevezetését 2011-re tervezik.

A Volvo közben bejelentette, hogy egyelőre semmiféle üzlet nem köttetett, és hogy a lapok értesülései nem pontosak, de korábban a Ford azt is tagadta, hogy egyáltalán meg szeretne válni a Volvótól, most mégis folynak a tárgyalások. 1999-ben a Ford 6,45 milliárd dollárért vette a Volvót, mely ma nagyjából 2,4 milliárdot ér csak, sőt, a világ gazdaságának állapota miatt akár még ennél is lejjebb csúszhat az ára.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide , autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!