Szétesőben az Opelért folyó tárgyalások

2009.06.30. 15:48

Elképzelhető, hogy mégsem a Magna-Szberbank-GAZ konzorcium szerzi meg az Opelt, hanem valamelyik másik ajánlattevő, bár a korábban aláírt szándéknyilatkozat alapján sokan gondolták, hogy már vége a német gyártó irányításáért folytatott versenynek.

Állítólag több komoly nézeteltérés is van a Magna és a GM között. Az amerikai óriásvállalat érthető módon nem szeretné, ha az Opel technológiája a konkurencia kezébe kerülne, a Magna viszont azt tervezte, hogy Opel alapokon bárkinek építene autókat bérmunkában, aki hajlandó megfizetni. Ezen felül a GM ígéretet szeretne arra, hogy a következő években az új befektető nagyjából 7 milliárd eurót költ az Opelre, míg a Magna partnere, az orosz Szberbank erre a célra legfeljebb 500 milliót szán. Az álláspontok állítólag hetek óta nem közeledtek egymáshoz, így a GM most azt fontolgatja, hogy egy másik cég ajánlatát fogadja el.

Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy egy belga befektetőcég, az RHJ áll a legközelebb ahhoz, hogy átvehesse az Opel irányítását, de két másik vállalat, a kínai Beijing Automotive és az olasz Fiat is jelezte, hogy továbbra is érdekli a német gyártó. A Magna mellett egyetlen érv szól: az idő. Az új befektető pénzének szeptemberig meg kellene érkeznie, ekkorra ugyanis elfogyhat az az áthidaló hitel, amelyet a német állam adott, kifejezetten arra az időszakra, amíg a GM és leendő partnere megegyezik a részletekről, és véglegesíti az Opel részvények egy részének átadásáról szóló szerződést. Egy új partnerrel azonban mindent elölről kellene kezdeni, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy időközben fizetésképtelenné válik az Opel.

A Magna ajánlatát a General Motors nagyrészt a német szövetségi kormányzat nyomására fogadta el a Fiatéval szemben, de úgy néz ki, a politikai hátszél nem lesz elég, hogy a kanadai-orosz konzorcium megszerezhesse az Opel irányítását.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!