Belső képek a Mercedes SLS AMG-ről

2009.07.03. 11:41

Néhány hónapja láthattunk jó pár képet a Mercedes SLS AMG Gullwingről, a kocsit akkor Németországban, a Nürburgringen és környékén tesztelték. Ezúttal újra lencsevégre kapták az autót, sőt, végre belső képeket is láthatunk. Az ötvenes évekbeli, legendás SL Gullwing utódját teljes egészében házon belül fejlesztik, a projektet az AMG egyedül viszi. Az autóval várhatóan már idén megismerkedhetünk, a kereskedésekbe a következő év elején kezdik majd leszállítani az első darabokat.

Az SLS súlyelosztása közelít a tökéleteshez: 48-52%. Motorja a jól ismert 6,2 literes V8-asnak egy továbbfejlesztett változata, mely egy hétsebességes, kétkuplungos váltón keresztül viszi át erejét a hátsó tengelyre. Legnagyobb teljesítménye 571 lóerő, csúcsnyomatéka 650Nm.

A motor ugyan elöl van, az autó mégsem orrnehéz, mivel a V8-ast, amennyire csak lehetett, hátratolták, jóval az első tengely mögé. Az SLS tömege nagyjából 1,6 tonna, vagyis vélhetően 3,8 másodperc alatt gyorsul majd százra, végsebessége 315 km/h környékén lesz.

Az autó futóműve és a sebességváltó reakciója állítható, a sofőr négy üzemmód közül választhat komfortostól a RACESTART elnevezésű, kizárólag versenypályán, vagy még ott sem ajánlott beállításig. A futómű elöl és hátul egyaránt kettős keresztlengőkaros, és kovácsolt alumíniumból készült. Az autó 19-es felniken gurul, ami a mai világban kifejezetten kicsinek tűnik egy ilyen különleges autó esetében, a féktárcsák természetesen kerámiából készültek.

Az autó méreteit már tudjuk, a Mercedes elárulta, hogy az SLS 4,65m hosszú, 1,95m széles és 1,25m magas. Már a régebbi képek alapján lehetett fogalmunk, hogy néz ki, az új képek között azonban már nemcsak külső, de belső felvételek is vannak. Az utastér részleteiben az SLR-éhez hasonlít, de még így is igencsak egyedi. A kormánykerék ismerős ugyan, de ilyen retró légbeömlőnyílásokat a hetvenes években láthattunk utoljára. Az SLS utastere egyszerű, letisztult és elegáns.

Bármerre tekintünk, különleges minőségű anyagokat találunk, ezzel is próbálja a Mercedes hangsúlyozni a modell különleges mivoltát. Erre szükség van, hiszen a kocsi ára igencsak borsos lesz. A Mercedes évi 3-5000 darab értékesítését tervezi.