Igazi kupé lesz a háromajtós Opel Astra

2009.07.08. 13:10

Lényegében két különböző autó készülhet Astra márkanéven az Opelnél: a gyári fotókról már ismert ötajtós , és a háromajtós, amely inkább ígérkezik a VW Scirocco vetélytársának, mint a háromajtós Golfénak.

Az Opelnél ugyan már korábban is kupénak nevezték a háromajtós Astrákat, de eddig nem volt nagy különbség a két karosszéria-változat méreteiben és körvonalaiban. A következő generációnál azonban másképp lesz. A gyár egyelőre csak egy vázlatot mutatott, amin valóban egy sportos kupé látható, és a típus formatervezését vezető Malcolm Ward azt mondja, a rajz nem is túloz: a végleges háromajtós csak néhány apróbb részletében tér majd el a skiccen látható járműtől. Ha valóban így lesz, azzal az Opel nagy kockázatot vállal - a Fiat a Stilóval már belebukott egy ilyen próbálkozásba - de könnyen meg is előzheti a konkurenciát, hiszen azokat a vásárlókat is megszólíthatja az új Astrával, akik hangsúlyozottan sportos külsejű, mégis megfizethető autót szeretnének.

Már korábban is készült kupé változat az Astrából - az épp kifutó generáció elődjéből - de az kis sorozatban készül az olasz Bertone stúdiónál, így túl drága volt ahhoz, hogy tömegigényeket elégíthessenek ki vele. Ugyanakkor manapság kevés az olcsó, de sportos megjelenésű típus a piacon, ami a háromajtós Astrának kedvez. A típus műszaki szempontból nem különbözik jelentősen az ötajtóstól. A motorok teljesítménye várhatóan 100 és 180 lóerő közé esik majd, de később persze lesz OPC kivitel is, nagyjából 240 lóerővel.

A háromajtós eltérő karosszériájának fejlesztése persze drága mulatság, és az Opel jelenleg épp a fennmaradásért küzd, így a második Astra változat bemutatására legkorábban 2011-ben kerülhet sor.