Elkészült a Lamborghini Gallardo új versenyváltozata

2009.07.21. 11:18

Az FIA GT3 kategóriájában versenyezhet az LP560-4-esből kialakított versenygép, amelyet a Lamborghini házi versenyautó-építő műhelyének számító Reiter Engineeringnél terveztek.

A német cégnél már korábban is építettek GT3-as Gallardókat, amelyek több nemzeti sportkocsi-bajnokságban is igen jól szerepeltek, többek közt a német ADAC GT sorozatban, a francia FFSA GT3 szériában, valamint az ausztrál, az olasz és az ázsiai GT bajnokságokon is számos győzelmet szereztek. Az LP560 GT3-as azonban jelentős továbblépés az elődhöz képest. 5,2 literes V10-es motorja 570 lóerős, 540 Nm-es csúcsnyomaték leadására képes 6500-as percenkénti fordulatszám mellett, és mindehhez csupán 1190 kilogramm tömegű. Ráadásul a súlyelosztása is igen kedvező, a hátsó tengelyre 57%, az elsőre 43% jut az autó teljes súlyából.

A Gallardo szögletes formája aerodinamikai szempontjából nem épp ideális, ezért a tervezők elsősorban arra koncentráltak, hogy minél nagyobb leszorítóerőt termeljen az autó anélkül, hogy jelentősen rontanák a légellenállását. Ennek érdekében új fenéklemezt, diffúzort és hátsó légterelőt terveztek hozzá - így állítólag vagy 8%-kal tudták növelni az aerodinamikai hatékonyságát. Ezen felül erőteljesebb, nehezebben fáradó fékrendszert és átdolgozott futóművet kapott az autó - ez utóbbi igen precíz, forgácsolt alkatrészekből áll össze. Ami érintetlenül megmaradt a régi Gallardo GT3-asból, az a Holinger gyártmányú szekvenciális versenyváltó: ezzel egy-egy váltás ideje a felére csökkenthető.

A Reiter persze elsősorban privát csapatoknak szánja az új, erősebb Gallardo GT3-ast: egy-egy példányért 265 ezer eurót kérnek, de 30 ezer eurós felárért egy olyan csomagot is mellékelnek az autóhoz, amellyel a GT2-esek közt is eséllyel indulhat a gép. A Gallardo eddig nemigen tudott labdába rúgni a nagy nemzetközi versenyeken, de elképzelhető, hogy az LP560 GT3-as ilyen szempontból is jobb lesz az elődjénél, igaz, erre csak a jövő év elején derülhet fény, amikor az első példányok rajthoz állhatnak.