HIRDETÉS

Ehhez még nem nőttünk fel!

2010. július 31., szombat 07:03 |
Az érdi turbó-körforgalomról szóló írás után rengeteg levél érkezett, a legtöbbje "Ez semmi, írd meg a szegedi/győri/siófoki körforgalmat, az sokkal jobb/rosszabb/érdekesebb/betegebb, mint az érdi!" tartalommal. Azt nem vállalom fel, hogy egy efféle sorozat kedvéért körbeutazzam az érdekesebb helyszíneket, ám Pistánk somorjai esküvőjéről hazafelé - ha már útba esett - egy rövid pihenőt tartottunk az Autófília különítményével, hogy megkóstolhassuk a győri jelzőlámpás megoldást.

Nem nagyon értettem, mi lehet érdekes benne. OK, körforgalom, sok sáv, lámpa, széles utak, több sávos rá- és levezető utak. Ráadásul 2006-ban adták át, azóta nyilván minden arra járó megtanulta, hogyan használja.

Amikor az Árkád tetőparkolójának sarkából megnéztük, ez az érzés csak erősödött. Logikus, áttekinthető, eltéveszthetetlen, ennek működnie kell.

A csomópont az 1. és 14. számú főutak találkozásánál épült, a Sopron-Budapest és a Vámosszabadi-Fehérvár útvonalak találkozásában. Az említett irányok teljes forgalmát azonban nem érinti, hiszen előbbi jelentős részét a Győrt elkerülő M1 viszi el, a maradék pedig a körforgalmat nem érintő felüljárón halad.

A körforgalom melletti pláza azonban vonz bőven látogatót, akinek többsége nem gyalog érkezik. Ez a határátkelőhely forgalmával és a helyi közlekedéssel együtt jelentős terhelést jelent. Így a körforgalom eleve soksávosra épült, és a nagyközönség teljes összezavarására jelzőlámpákat is kapott.

Ja, és minden ágára zebrát. Újabb lámpákkal.

A tervezők minden jóindulata ellenére a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hiába a klasszikus lámpás csomópontokhoz hasonlóan időzített irányonkénti lámpaváltás, hiába a nagy áteresztőképesség, még a minden ágról részben elválasztott jobbra kanyarodó sáv is, az itt előforduló kisebb-nagyobb balesetek száma a 2006-os átadás óta nem csökkent igazán.

Rövid ottlétünk idején szinte azonnal kiderült, hogy a hiba az emberi tényezőben van. Hiába a jól látható előjelző tábla, a kiválóan követhető útburkolati jelek, ha az autósok ezekkel egyáltalán nem foglalkoznak. Pedig - az érdihez hasonlóan - itt sem lehetne nagyot hibázni. Ha az előjelző tábla szerinti besorolást elrontjuk, vagy útközben meggondoljuk magunkat, egyetlen tennivalónk akad: egy sávval besorolni és tovább menni, esetleg még egy kört. Tessék csak megnézni, ezzel bármilyen hiba korrigálható.

A gond tehát az, hogy az erre közlekedő autósok jelentős része egyszerűen nem tartja magát a KRESZ alapvető szabályaihoz. Hogy azért, mert laza, vagy mert fogalma sincs róla, voltaképpen teljesen mindegy. A tudatlanság és a nemtörődömség külön-külön is veszélyes, együtt azonban a tökéletesen bolondbiztos rendszert is áttörik. Sajnos a magyar közlekedési morál ellen a záróvonal kevés, lassan tényleg csak a gömbsüveg és a betonfal marad. Túlzok? Nem hiszem. Vajon az M0 kétirányú forgalmát miért is kellett betonfallal elválasztani? Naugye!

Magyar vagyol?

Magyar közlekedési morálról beszéltem? Bocsánat. Felelőtlenül fogalmaztam, egyelőre nem tisztáztuk ugyanis, hogy a hozzáállás az állampolgárságtól, vagy a vallott nemzetiségtől függ. Azt olvastam ugyanis, hogy a helyi rendőrök szerint az itt bekövetkezett balesetek nagyjából egyharmadában szlovákiai magyar ütközik szlovákiai magyarral.

Mik az alapvető gondok? Lapozzon!

Alapvetően három konfliktusforrást találtunk rövid bámészkodásunk alatt:

1. Besorolás

Messziről, jól láthatóan feltáblázták a rávezető utakat. Minden szempontból jól érthetőek a jelzések, és van idő értelmezni, korrigálni is. Ehhez egyetlen dolgot kell tenni: szétnézni. A sofőrök arcát, tekintetét figyelve azonban a figyelem és az érdeklődés teljes hiánya tűnt fel leginkább. Majd bemegyünk, aztán lesz, ami lesz. Ja, és a legnagyobb hibákat persze a szélvédőn GPS-t lógató vezetők követték el. Ma megnéztem három különböző navigációs szoftvert, egyik sem tudja kezelni a soksávos besorolást, érthető hát, hogy a maximálisan gépre utalva közlekedők tehetetlenné válnak ebben a helyzetben. Gondolkodni, nézelődni meg, ha ott a technika, nem csak felesleges és fárasztó, de alantas is...

2. Sávváltás

Ha már bent, a körhintában jön rá az egységsugarú sofőr, hogy valamit benézett, szimpla benzintakarékosság okán a két pont közötti legrövidebb utat választja. Az pedig az egyenes. Nem a KRESZ-szerinti, amely a sávokat követi, hanem a mértani, amely összeköt embert és célját, nem ismer sem záróvonalat, sem más közlekedőt. Pedig a saját sávjában továbbhaladónak elsőbbsége van, még akkor is, ha az ellenérdekelt félnek sürgős dolga van Liptovský Mikuláš-on.

3. Zebrák a kihajtásnál

Minden, a körforgalomból kivezető sávon egy lámpával biztosított gyalogátkelőhely van. Ezek oly módon vannak szinkronizálva, hogy a bevezető útról szorosan jobbra kanyarodó autók tilos jelzést kapnak. Igaz, csak 15-20 másodpercre, ám ez éppen elég egy lámpától lámpáig digitálisan (0/1, vagy null/full) közlekedő autósnak ahhoz, hogy a kigyorsítás után satuval kelljen megállnia - amely a mögötte érkezők lökéshullámszerű feltorlódását eredményezi. Veszélyes művelet, és persze a világon semmi értelme - mégis sokan gyakorolják ezt a furcsa hobbit.

+1. Drifterek

Nem győri sajátosság, de valamiért elég sokat láttunk. Persze közel sem profi, felkészített pályagépeket terelgettek rutinos pilóták. Astra F Caravan dízelfüsttel, ezüst Kalos, piros Ignis. Szerencsére önkritikájuk van a srácoknak, csak ilyen izmos erőgépek nyikorgatták a Tigar intermediate-eket. A kisebb teljesítményű német presztízsautók nem tették nevetségessé magukat holmi streetracinggel.

Jó lett-e tehát a győri lámpás-négysávos körforgalom? Feltétlenül. Az itt megépíthető csomópont-variációk közül talán a legjobb készült el. Figyelmetlen és nemtörődöm autósokkal azonban ez sem működik.

Tehát, kedves autós barátaim, van mitől félnünk. Ha Győrött négy év alatt nem sikerült megtanulnunk jól használni ezt az egyébként jó és logikus kereszteződést, akkor nincs miben bíznunk a többi hasonló hely esetében sem.

Nem vagyunk rá méltók, ez az igazság.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Mindenki a Hummeren röhög

Mindenki a Hummeren röhög
Sárga Balatonjáró és Hummerbe szakadt tavak - csak úgy zubognak ránk az újabb megrázó hírek.

A Volkswagen új csodafegyvere

Wolfsburgban a bátrak eszközéhez nyúltak:
drága volt, de jobb termékek készülhetnek.

Balatonba szakadtak a Hummerek

Nehéz hangos nyerítés nélkül megállni,amikor a böhöm terepjáró a Balaton jegére megy, és így jár.

Fapados Subarut vegyek, vagy Opelt?

A klasszikus japán-német dilemma, csak kissé kiélezve. Szerelem vagy józan ész, ezt kell eldönteni.

Ízléstelen Ferrari az örököstől

A legújabb 458 Italia csak egy Lapo Elkann fura ízléssel összeválogatott gyűjteményéből.

Így ne halj meg a hóban

Kommentek

  • 2010.07.31 12:30:00pfff_

    Ha a jobb-középső sávból indul, akkor a körforgalomban a jobb oldali sávba kerül, ahonnan ki kell hajtania a Budai út külső sávjába.
    Mondom, nem jó a vázlat a cikk mellett. Épp ez a lényeg, hogy nem KELL ebben az esetben sem kihajtanom, mert szagatott van ott. Nézd meg a 8. képet.

  • 2010.07.31 12:30:10sese

    pfff_. Úgy tűnik nekem más forgalomirányítási vázlatok alapján, hogy veszprém felől jövő fogalmoból csak a jobb sáv hajthat ki a Budai út felé :-) ez elég vicces mert idáig én is ki szoktam hajtani a második sávból.

  • 2010.07.31 12:31:12empetya

    Érdekes

    Nem azért írom ezeket, mert király akarok lenni. Csak saját tapasztalat, 6 év nemzetközi fuvarozásból. Rengeteg kilométerrel. De nem ez a téma. Ja, igen, köpködés jöhet! Furgonnal jártam!!! :D

    Aki kevésbé ismerős ott, vagy rutintalan, annak oda kell figyelnie, akkor is, ha ez fárasztó. Nem lehet egy csomópontot a legkevésbé tapasztalt autósra tervezni.

  • 2010.07.31 12:31:13kodó tamás

    sese 2010.07.31 11:46:07
    majd hóban jobban láccik nemcsak az utburkolatijel, hanem a bucka is... de legalább nemcsúszik annyira

  • 2010.07.31 12:33:19t26

    @prokee: A 81-es felől 4 sáv jön be. Lásd 21-es kép.

  • 2010.07.31 12:33:46pfff_

    prokee: nézd meg a Budai úti kihajtót a 8. képen. 4 sáv van, a vázlaton csak három. A 81 út felől is négy sáv van, nálad csak három. Az egész emiatt zavaros. Szerintem.

  • 2010.07.31 12:34:11lacza87

    (Általában eléggé segítőkész vezetőnek tartom magam, sokszor kapok emiatt negatív visszajelzést az idegesektől&pozitívat a higgadt közlekedőktől.)
    Sima 2 sávos körforgalmakhoz: A lényeg: a körforgalomba/ban/ból be/át/ki hajtásra a KRESZ sokszor bemásolt 2 paragrafusa érvényes, a többi "illik" meg "külföldön ez van" az másodlagos. Jó lenne, ha egymást segítve használnánk (belső sáv), de ebben az egyben nem fogok jó példával előjárni, mert az általam ismert körforgalmaknál veszélyes.
    Ami már nem félOFF: el tudom fogadni h költségcsökkentési okokból (a többi érv beépítetlen területek kivételével: mese) körforgalmak épülnek, de a gyalogos illetve kerékpárutak különszintű elvezetésének elspórolása ilyen méretű és forgalmú körforgalmak ki és behajtó ágainál, mint itt is, számomra már nem tolerálható.

  • 2010.07.31 12:35:37t26

    @pfff_
    De, kell, a nyíl miatt. Lásd: 31. fotó.

  • 2010.07.31 12:38:41t26

    (A 31. fotón levő piros kocsi mögött levő, egyenesen mutató nyílra gondolok.)

  • 2010.07.31 12:39:36pfff_

    De, kell, a nyíl miatt. Lásd: 31. fotó.
    Miért is? Én nem látom. De szerintem az a napi több ezer autós sem, aki itt nem kanyarodik ki.
    (Kicsit kusza, mert nem tudom melyik hozzászólásomra reagáltál, ha idéznél, jobb lenne.)

  • 2010.07.31 12:41:07lr

    @makmarci: önszabályozás? Jártál már a Clark Ádám téren csúcsban? Loller :)
    @sese: tudod az van, hogy a városokban alapvetően emberek laknak, és annyira nem szeretik, mikor születni kell az életterüket fokozatosan szétszabdaló autópályák egyik, vagy másik oldalára.

  • 2010.07.31 12:41:54t26

    @pfff_
    >"Mondom, nem jó a vázlat a cikk mellett. Épp ez a lényeg, hogy nem KELL ebben az esetben sem kihajtanom, mert szagatott van ott. Nézd meg a 8. képet."

    Erre reagáltam azt, hogy de, ki kell hajtanod.

  • 2010.07.31 12:43:39lr

    @lacza87: ld. amit sese-nek írtam. A kerékpár meg jármű, és a közúton a helye-már csak életvédelmi szempontból is.

  • 2010.07.31 12:43:45pfff_

    (A 31. fotón levő piros kocsi mögött levő, egyenesen mutató nyílra gondolok.)

    ...hmm...az a nyíl ott van, az igaz. De az jelenthet bármit. Pl, hogy ne kanyarodj szembe a 81 útra. :-) Egyébként meg az a nyíl, és a lehajtónál lévő szagatott ellentmond egymásnak. Szerintem.

  • 2010.07.31 12:45:58is

    "Te hogy oldanád meg alul-és felüljáróval, hogy egy csomópont minden irányából minden irányba tovább lehessen haladni?"

    esetleg Bp Népligeti, Kacsóh Pongrác úti felüljáró? most a Hágai 4 szintes autópályakereszteződést nem említeném, mert az nem mindenkinek van meg.

  • 2010.07.31 12:47:31pfff_

    Erre reagáltam azt, hogy de, ki kell hajtanod.

    Nahh....Istenemre mondom ki fogom deríteni ki terveze, és hogy képzelte ezt a részt. Esetleg a rendőrségtől lehetne hivatlos állaásfoglalást kérni. Mert itt valami nem egyértelmű, és autósok ezrei nem jól használják. Én biza ott nem szoktam kihajtani, tessék megkövezni. Elfogadom amit mondasz, lehet benne valami, de akkor kéretik valahogy egyértelműbben megoldani.

  • 2010.07.31 12:50:00t26

    @pfff_
    >"...hmm...az a nyíl ott van, az igaz. De az jelenthet bármit. Pl, hogy ne kanyarodj szembe a 81 útra. :-) Egyébként meg az a nyíl, és a lehajtónál lévő szagatott ellentmond egymásnak. Szerintem."

    Szerintem azok ott egyértelműen azt mutatják, hogy a jobb sávból ki kell kanyarodnod egyenesen, a középső sávból kikanyarodhatsz egyenesen vagy mehetsz balra tovább a körforgalomban, a bal sávból pedig csak balra mehetsz tovább a körforgalomban.
    És a táblák is erre utalnak (30. kép); a bevásárló központ tábla a Budai út belső sávjára vonatkozik (onnan lehet bemenni az Árkádba).

    A szaggatott vonal szerintem azért lett ott szaggatott, hogy a Fehérvári útról a jobb sávban érkezőknek ne kelljen lekanyarodniuk jobbra, hanem mehessenek előre is.

  • 2010.07.31 12:50:35empetya

    is

    Igen, a Népligetnél tényleg meg van oldva. De ott ugyanúgy tudni kell, már jóval előtte, hogy hova sorolsz be. Persze közelebb áll a hagyományoshoz, ezért nem annyira furcsa. Ja, meg ha ott elnézed a sávot, csak akkor tudsz korrigálni, ha repül is az autód. :) Ezt a faktort tényleg kiszűri.
    Hágában sem olyan egyszerű kitalálni, merre menj. ;)

  • 2010.07.31 12:55:14lacza87

    @Ir A kerékpárnak az köz(autó,busz,motor,robogó,stb.)úttól és a gyalogosok számára épült járdától stb. lehetséges mértékben elkülönülő kerékpárúton a helye.

  • 2010.07.31 12:57:22sese

    Erről van szó. Itt van már két oldalnyi kommentelő, nem tudom hány órája és még mindig nem ugyanúgy gondolják a közlekedést ezen a nyamvadt körgeometriás körforgalomban.

    Akkor hogy a búbánatba lehetne ez a helyszínre első alkalommal érkezőknek egyértelmű, következetes, és követhető, biztonságos.

  • 2010.07.31 13:09:08Hawaii-

    Alapvető élelmiszer: "Ellenben elmondták, mi van, ha tiszta körforgalomban villamos keresztez, holott ilyen Budapesten évtizedek óta nincs, az országban is csak egy, Szegeden."

    Miskolcon rögtön 2 is van. Egy a Tiszai pályaudvarnál, egy meg az Újgyőri főtérnél.

  • 2010.07.31 13:09:13sese

    Minnél jobban próbálom a rajzon követni a jelzések alapján az utat annál jobban emberi logikával ellentétesnek érzem. Egy kérdés a felfestett útburkolati jelben a nyilak mit jelölnek? És mi az érvényességük, meddíg él?
    Nekem azt jelenti:a forgalmi sávból a következő útkereszteződésnél melyik irányba (irányokba) szabad továbbhaladni. Ha nem ezt, akkor viszont mindegyik belső sávból ki lehet hajtani az utunkba eső első kihatónál.

  • 2010.07.31 13:26:26tommy13

    Azt kell írjam győriként, hogy valahogy a cikk írójának nem sikerült a finomságait észrevenni a csomópontnak :)))) Ennyire zsúfolt úton nem nagy kunszt eligazodni.

    Pont azok a pontok nem látszanak a képeken ahol keletkeznek a problémák a nem itteni autósoknak szinte biztos.

    Hétköznap a Galántai úton a hídon áll már a forgalom ... már ott el kéne dönteni hogy merre hogyan :)
    Az Árkád tetejéről fényképezve nem látszik, hogy szembe a híd alatt nem kis kanyar van 2 sávval általában nagy forgalommal plusz még lámpa.. ki van rakva egy fehér tábla ami mutatja a sávokat, de időd nincs megnézni ha nem pirosat kapsz ...

    állni a 4 tábla alatt és nézni tényleg nem nagy kunszt .. de hétköznapokban nincs időd nézegetni .. ha rossz sávba álltál akkor meg megszívtad.. és ilyenkor ahelyett hogy körbe mennének az autósok mennek át záróvonalon keresztül minden felé ...

    Szóval a lényeg,hogy pont a miértjét nem sikerült megírni ..... :)

  • 2010.07.31 13:28:08Hawaii-

    sese: Segít tájékozódni, hogy az adott sáv eredendően hova visz.

  • 2010.07.31 13:35:32Adrian Mole

    Kedves t26!
    1. Igazad van, de ott szaggatott vonal van, amit rögtön átlépnek az autósok, még a körforgalomban (a Veszprémi gyorsított Budaira jobbra kanyarodók pirosat kapnak), ha a Budaira kanyarodnak, hiszen, ha maradnának a középsőben, és a kihajtón a saját, előjelzett sávjukból mennének ki, akkor a kihajtás után a jobb sávba besorolni csak a záróvonal után tudnának (szabályosan). Itt amúgy is van egy lámpa, ahol a Veszprémi út felől jövők, vagy a korábban átsorolók beérik az ember fiát, így aki "szabályosan", az előjelzett sávjából hajt le a körforgalomból a Budaira, az egy kicsit megszívj(hat)ja (ha nem előzékenyek a Veszprémi felől, vagy az előjelzett útról a Veszprémi jobbra kanyarodók).
    2. a második eset dél felől tiszta, nekem az észak felőli irányból van gondom.

  • 2010.07.31 13:37:44Rocko-

    2010.07.31 11:58:45 Érdekes
    így van. szellemileg visszamaradott vagyok, hogy tudok olvasni és értelmezni.

  • 2010.07.31 13:37:48Neonknight

    "Ráadásul 2006-ban adták át, azóta nyilván minden arra járó megtanulta, hogyan használja."
    Azért kíváncsi lennék arra, hogy pl a napi forgalomnak hány százalékát teszik ki az olyan sofőrök akik először járnak arra. Mindíg lesz pár akinek új, mint ahogy mindíg tele vannak az utak olyanokkal akik a sokkal egyszerűbb forgalmi helyzetekre vonatkozó KRESZ szabályokra sem emlékeznek.

  • 2010.07.31 13:38:20Adrian Mole

    Ja, arról nem is beszélve, hogy az első esetben plázához, vissza észak felé is kisorolhatnak ott szabálytalanul, és mehetnek tovább a körforgalomban (lásd: körforgalomban mindig a külső sávot használják a mazsolák, amint lehet, nehogy bent ragadjanak).

  • 2010.07.31 13:45:19Érdekes

    "Rocko-
    2010.07.31 11:58:45 Érdekes"

    Ügyes vagy, hogy így magadtól is rájösz.Jár a kockacukor.A 2. része a mondatodnak szimplán butaság.Eleve nem ezt írnád, ha átlátnád a lényeget.De fölösleges veled vitázni...csak folytasd a nagy olvasgatásod meg "értelmezgetésed" :D

  • 2010.07.31 13:46:25Rocko-

    "NORMÁLIS MÉRETBEN jól átlátható táblázással,"
    ennél nagyobb körforgalmat elekrülőútnak hívják.
    ha nem átlátható a tábla, akkor vagy nem tudsz olvasni vagy értelmezni. egyikben biztosan hiányt szenvedsz. erről nem mi tehetünk.

  • 2010.07.31 13:50:21sese

    Kiegészítettem az ábrát kék színnel ahogy a jelenlegi forgalomban közlekednek és rózsaszínnel hogy kellene.
    [link]

  • 2010.07.31 13:51:09Érdekes

    De egyébként a brokee féle körforgalmas "cikk"eknél MINDIG ez megy.A faszkodás.Mert már eleve így van tálalva a TC FŐ OLDALÁN : "Ehhez még nem nőttünk fel!"
    Vicces ez egy olyantól, aki egy normális objektív cikket sem tud írni (ehhez még ő se nőtt fel).Mi várható akkor az itt kommentelőknél?Meg akkor jönnek a komplexusos dolgok, az astra f, meg hogy versenyző....Komolyan ilyet kirak a tc?Mert még mondom, belsőségnek elmegy, de cikknek szégyen...

    Eként, ha normálisan bemutatná a körforgalmat, esetleg objektíven átnézné, és a fontosabb pontokat lefotózná, a kreszből másolna be részleteket, építőket, kivitelezőket kérdezne meg, közlekedés ügyiseket STB, AKKOR egy normális vitát alakíthatna ki ezzel.
    De ez a fellengzős cím, az astra meg szuzukizás, az idióta pont nem lényeges szögből készített fotók, az abszolút felesleges szövegelések..hát ezek csak a proliságát tükrözi, és nem a problémát fogjaát/oldjameg/vitatná meg normálisan.

  • 2010.07.31 13:52:57sese

    Hawaii-. :kérlek nézd meg a rajom, és nézd meg mondjuk az eredendően hova visz táblát pl:4 es képen[link] Láthatod Móvár felé 2 sávban jelölik, de a felfestett nyíl csak egyenesen enged. :-) Melyik az igaz?

  • 2010.07.31 13:55:27Érdekes

    "Rocko-"
    "körforgalmat elekrülőútnak hívják."

    A te agyadban max, becopyznád a kreszből, hogy egy x-x méteres átlátható, nem egymás nyakára vezető körgeometriájú kereszteződés, kerülő út.Kíváncsian váram.(vagy csak a hülyeséget tudod beböfögni)

  • 2010.07.31 14:06:38kodó tamás

    kitaláltam a legbiztonságosabb körforgalmat.
    csak egy ága van...

  • 2010.07.31 14:18:53t26

    @Adrian Mole

    2. Északról, Vámosszabadi felől jössz, és a Budai útra akarsz kanyarodni. (Ha jól értettem a problémádat.) Besorolsz a legbelső sávba (jobbról a 4. sáv, lásd 5. kép). Bekerülsz a körforgalom legbelső sávjába (20. kép, majd 22. kép), onnan átkerülsz a középső sávba (14. kép), ahonnan el tudod hagyni a körforgalmat a Budai út felé (30. kép). Innentől az 1. pont áll fenn.

    Azt viszont nem értettem, hogy ott, az 1. pont alatt mire gondolsz. El tudnád magyarázni még egyszer?

  • 2010.07.31 14:26:30t26

    @sese
    "Láthatod Móvár felé 2 sávban jelölik, de a felfestett nyíl csak egyenesen enged. :-) Melyik az igaz?"

    Ott a legkülső sáv záróvonallal elválasztva megy le jobbra, jobbról a második sávban később jelenik meg az egyenes mellett a jobbra nyíl is (15. kép).

  • 2010.07.31 14:29:59Sziszka27

    Én Győrben vagyok pizzafutár szóval elég jól átlátom, hogy mennek itt a dolgok!
    1. nekem elsőre se jelentett gondot, pedig faluról gyüttem (lehet épp ezért, az eszemet használom nem a szar gps-t).vannak hibái,de azért bőven kezelhető csak egy kis ÉSZ kell hozzá!
    2.Hihetetlen, hogy közlekednek itt a szlovákok (direkt a kisbetű) vagy szlovákiai Magyarok.ha szlovák rendszámot látok, már menekülök is: index soha, max. 30 km/h, sávváltás észnélkül. Nem bírom felfogni, hogy lehet hogy egy nemzet ennyire balfasz legyen, de tényleg egytől- egyig életveszélyesek.
    3.Amúgy nem jó az ábra, mert vámosszabadi felé 3 sáv megy! És elvártam volna egy behatóbb elemzést!

  • 2010.07.31 14:30:47Sziszka27

    EZ SOKKAL JOBB
    Győr Hédervári Szövetség utca sarkán dupla körforgalom épült egy nyújtott szigettel!Szerintem ennek a megalkotásához sokkal nagyobb TEHETSÉG kellett! Két annyira pici körforgalom (ami ebben az esetben térkővel megemelt kört jelent) amin,már első nap áthajtottak az autók, mert annyira alacsony és észrevehetetlen.Annyira kicsi a kerületük, hogy nem lehet alkalmazni a körforgalomnak megfelelő elsőbbséget, mert még vonal sincsen előtte szóval csak tippelni lehet, h ki van benn és ki az aki még nincs! Sajnos képet nem találtam, pedig ez a magyar közlekedésmérnöki munka csúcsa! És hiába ideiglenes, azt mondták ez rendezi a közlekedést, hát persze, hogy rendezi, mert mindenki megáll inkább,aztán illedelmességi alapon eldönti, h most kinek legyen elsőbbsége!

  • 2010.07.31 14:31:44Sziszka27

    Elég rosszak a magyar útviszonyok és mérnöki megoldások, de a vezetők még rosszabbak! Aki tudni akarja, hogy nézne ki a tökéletes közlekedés menjen el Svájcba!
    Mindenki annyival megy amennyi a táblán van, így soha nem érsz utol senkit és téged se ér utol senki.Lámpás kereszteződésnél, amint vált a lámpa mindenki kilő, nem ám akkor indítja be, meg keresi az egyest, hanem padló, hogy a mögöttem lévők is átérjenek!

  • 2010.07.31 14:37:50prokee

    OK, vázlatrajt javítva, tényleg hiányzott 1+1 sáv. Mentségemre szolgáljon, hogy az önkormányzat is eggyel kevesebbet számolt :)

    [link]

  • 2010.07.31 15:04:54t26

    @prokee

    A Budai útról viszont csak három jön be.

  • 2010.07.31 15:08:15t26

    Vámosszabadi fele pedig 3 megy ki.

  • 2010.07.31 15:11:37sese

    t26 nak igaza van. + Vámosszabadi irányából a kívülről második sáv zebra előtti csak egyenes nyila is megváltozik még a kerszteződés előtt (ami sztem következetlenség) a Sz.István uti kihajtó előtt. Kiegészül egy jobbra nyillal. Mivel készítetted a rajzot?

  • 2010.07.31 15:16:59sese

    De most komolyan. Mit jelentenek az útra felfestett nyilak?
    A 30 as képen látható Budai úrta menő jobboldali sávban egyenesen vezet a nyíl. Holott a kereszteződésben ahhoz hogy a Budai útra érjünk , jobbra kell letérni.
    Egyszer így értelmezi a tervező egyszer meg másképp a nyíl jelentését a tervező?

  • 2010.07.31 15:31:22Alfiee

    Íme egy pálda Párizsból...se sáv,se lámpa ,csak vagy hat sáv :)[link]

  • 2010.07.31 15:31:37b.f.

    Én is elég gyakran használom ezt a győri körforgalmat, nem tudom, mi olyan bonyolult benne egyeseknek. Bár már engem is majdnem találtak el oldalról, mikor a Szent István útról érkeztem és az Árkádnál próbáltam kihajtani. A másik sofőr szeretett volna bevágni elém, aztán nem értette, miért dudálom le. Alapvetően logikus felépítésű az egész, és már jó előre ki van táblázva, hogy melyik sáv merre visz tovább. Viszont ez a vázlaton nem ugyanaz a körforgalom, de majdnem :)

  • 2010.07.31 15:41:58b.f.

    Sziszka27

    Állítólag lesz rendes körforgalom is majd. Ott múltkor még egy rendőrautó is elengedett mindenkit. Szinte megkönnyeztem, hogy mennyire segítőkész a magyar rendőrség :)
    Bár annak a körforgalomnak gondolom az egyetemi építkezésre tartó és onnan elhajtó teherautók sofőrjei örülhetnek a legjobban. Ők biztos tudnak fordulni akkora helyen.

  • 2010.07.31 15:53:12drukkker

    Legyünk tárgyilagosak, sajnos a honi közlekedők moráljával van a baj. Mi van az autópályákon száguldozókkal? a felhajtott rendszámú motorosokkal? a közlekedési lámpáknál sorbaállókat szabálytalanul megkerülő autósokkal? a két helyet elfoglaló parkolókkal? és sorolhatnám reggelig az öntörvényű kollegák viselkedési szokásait. Miért tetszenek csodálkozni, ha valaki olyan nagy önbizalommal rohan be egy általa ismeretlen helyzetbe? Majd történik valami alapon. Hány de hány baleset elkerülhető lenne, ha egy kicsit lennénk toleránsabbak. Persze ezt nem azokra értem, akik elvárják mások elnézését, ha ők készakarva szabálytalankodnak.

  • 2010.07.31 15:56:30tsoky(2?)

    lehet hogy ez bonyolult, lehet hogy a magyar autos a barom. es nyilvan mindennel van meg rosszabb is, ugyhogy legkozelebb irjatok mar cikket inkabb a bukaresti kozlekedesrol, es az ottani korforgalom/piroslamba/zebra/megfordulas/kanyarodas/parkolas stb. szokasokrol. :)

  • 2010.07.31 15:57:29tsoky(2?)

    *piroslampa :) bocs megfordult a p

  • 2010.07.31 16:17:08drukkker

    tsoky(2?) Már megbocsájts, itt és most nem a bukaresti vagy más náció közlekedési moráljáról értekezünk (ha egyáltalán ezt annak lehet nevezni) hanem a honi közlekedők deviánsairól beszélek.
    Az ottani baromságok miatt fájjon az ő fejük.

  • 2010.07.31 16:21:44szita szita péntek

    Mi fenéért kell még mindig ezeken a hülye körforgalmakon lovagolni? Juszt sem fogom megismételni, amit a korábbi cikkeknél leírtam! :) A közlekedéssel kapcsolatban fontos elvárás, hogy biztonságos legyen. Ha a többsávos körforgalmakban sok a baleset, akkor bizony az mint konstrukció hibás. Ennyi.
    Ja, meg valamelyik korábbi körforgalmas posztban idézett egy kolléga valami szaklapból. A szerint a több sávos körforgalom áteresztőképessége (ha jól emlékszem) 20%-al több csupán, mint az egy sávosé - a balesetek száma (és ezzel párhuzamosan a helyszínelések, útlezárások száma) ugyanakkor a több sávos körforgalomnál magasabb. Akkor minek ezt erőltetni? AZ emberek nem gépek és bezony hibáznak. Az úthálózat tervezői meg ott hibáznak, hogy nem látják ezt és szembehugyoznak a statisztikával.

  • 2010.07.31 16:31:46Mikrobi

    Jól látom, lámpák vannak a körforgalmon BELÜL? :-O Miféle körforgalom ez?! Én úgy tanultam, hogy a körforgalmat azért találták ki, hogy kiváltsa a lámpás kereszteződéseket! Nem lett volna akkor egyszerűbb csinálni egy lámpás kereszteződést (illetve meghagyni azt)? Nekem biztos halálfélelmem lenne egy ilyenbe behajtani, dehát ez van, kulturálatlan, primitív vagyok, nem érdemlem meg. (Pedig német autóm van.) A cikkíró meg nem paraszt ám egy csöppet sem.

  • 2010.07.31 16:32:31sese

    szita szita péntek : divat! pénz mutyi! ennyi. ezért kell, hiába a több baleset.

  • 2010.07.31 16:42:10b.f.

    Nem a körforgalom hibája a sok baleset. Hanem a hülye autóvezetőké. Csak álljatok ki 20 percre ehhez a győri körforgalomhoz, vagy bármelyik másik hasonlóhoz. Akkor majd rájöttök, hogy nem tervezési hibás. Sok ember a sávban nem bírja megtartani az autóját. Ha pirosat kapnék ebben a körforgalomban, minimum ledudálna a sok IQ fighter, hogy miért álltam meg, de lehet belém is jönnének hátulról. Pedig ezért megint csak nem a körforgalom a hibás, hanem az a barom, aki néz, de nem látja meg azt a k..rva piros lámpát.

  • 2010.07.31 17:24:31Csabi78

    prokee:

    "OK, vázlatrajt javítva, tényleg hiányzott 1+1 sáv. Mentségemre szolgáljon, hogy az önkormányzat is eggyel kevesebbet számolt :)"

    Na akkor mégsem olyan egyértelmű? Megvizsgáltad madártávlatból, feltettél róla kb. 30 fotót, kipróbáltad, cikket is írtál róla, amiben leírod, hogy érthetetlen számodra, mi itt a problémája sokaknak, majd a vázlatraj mégis hiányos. Nem nagyon, csak 1+1 sáv marad le :)

    Egyébként az előttem szólóval értek egyet, aki azt írta, hogy ha statisztika szerint több a baleset, akkor rossz a konstrukció, mert nem teljesíti a biztonságosság kritériumát, illetve a gyakori csattanások, helyszínelések megakasztják a forgalmat, elviszik a hasznot, amit a nagyobb áteresztőképesség adna. Ez csak matek, fölösleges az emberekben keresni a hibát, a saját szakterületemen én is tudok neked adni olyan egyszerű feladványt, ami megkever elsőre és máodszorra is.

  • 2010.07.31 17:33:08Adrian Mole

    @t26
    Most, hogy jó az ábra, el tudom magyarázni. Érkezel északról, mennél a Budai felé. Besorolsz a jelzett legbelső sávba. Viszont a melletted lévő, elvileg a 14-esre, dél felé tartó sávból be fognak "eléd" menni a kijáratnál. Sőt, inkább ez a "jó" sáv a budaira is, mert ha a jelzetten mész, akkor a pláza másik parkolójához vezető, a körforgalmat elhagyó kijáraton ez a sáv balra fog kanyarodni és még záróvonal is van a jobbra húzódáshoz a kijáratban.

  • 2010.07.31 17:45:59prokee

    Csabi78:
    Nem szőrszálhasogatás ez?
    Nagyon ritka alkalom, hogy a körforgalomba érkező sofőr a behajtás ELŐTT lerajzolja a kereszteződést, hogy értse.

    Életemben először jártam arra, és egyértelmű volt. Aztán visszafelé meg másodszor, akkor is.

  • 2010.07.31 17:50:38gnme

    féltengelyek kellenek
    kormányösszekötők
    kormánykapcsoló
    tárcsák + betétek
    hátul dugattyúk berohadva + pofaszett
    hátsó dob kell ( most agyorra meg van patkolva fa*om co-val, folyik)
    íjjá

    üdv, bruszli

  • 2010.07.31 17:55:36kispao

    Elismerem, hogy elsőre ijesztő ez a kavalkád (nekem is az volt), de kiváncsi lennék rá, hogy akik itt panaszkodják, hogy ez egy szar, vették-e a fáradtságot rá, hogy megpróbálják megérteni a működését pl. a cikkben szereplő ábra alapján vagy (helyiek) gyalog körbe járva a csomópontot.
    Amúgy szerintem logikus, mert van 2 fix pont a legkülső sáv csak 1. kijárat a legbelső sáv pedig csak 3. kijárat. A két szélső között meg akkor valószínűleg egyenesen lehet menni tovább. Persze ennél jóval több variáció lehetséges de lényege ennyi. Jaaaa de ehhez tudni kéne időben merre is akarunk tovább menni és lehetőleg még a záróvonal előtt a jó lámpa alá beállni, na ezt pedig bármely többsávos lámpás kereszteződésben lehet gyakorolni...

  • 2010.07.31 18:00:48Nzoltan

    Angliában egy csomó kereszteződés közepére felmázolnak egy karikát. Onnatól a körforgalom szbályai érvényesek. Van, hogy két karika van egymás mellett. Ott nyolcas alakban kell menni. Van olyan, anol három. Na, találja ki mindenki az alakzatot:-)

  • 2010.07.31 18:06:46t26

    @Adrian Mole
    Ha a hozzászólásodban levő 14-est kicserélem 81-esre, akkor értem, hogy mit akarsz mondani :-)

    Az tényleg rosszul van ott megoldva. Ha szabályosan akarsz menni, akkor nem tudsz eljutni a Budai út külső sávjába (mert előremutató nyíl van a 81-esre menő sávokon, így onnan nem mehetsz a déli lámpánál levő jobb oldali sávba), illetve a körforgalmon belül sem tudsz sávot váltani (mert záróvonal van a középső és a jobb oldali között a déli lámpánál). A Budai útra kiérve meg kb. 20 méteren kellene két sávot váltanod jobbra... Ez tényleg ciki, hogy nem tudták megoldani...

  • 2010.07.31 18:09:26gnme

    t26: hát igen, nem szép dolog a majmolás

    az emberek nem ismerik a körforgalmakat

    made in balkán (a mi pénzünkön)

  • 2010.07.31 18:09:46kodó tamás

    szerintem nyissunk komferenciát minden körforgóról és akkor jó, de gyüjjön minden paraszt. nem elsz gond. mint a nagy orvosi konferenciák. vagy ki kellene adni utmutató leírásokat. olyan kis könyvecskéket....

  • 2010.07.31 18:11:14t26

    Mondjuk az a záróvonal is eléggé kikopott már :-) (30. kép)

  • 2010.07.31 18:12:53gnme

    kodó tomi: ez pontosan így van, ki kéne adni

    .. én a híradóban hallok este (mert napközben dolgozom) az agyamnet hülyeségekről, szted ez ELÉG???

    az emberek nem ismerik a körforgalmat (sem)

  • 2010.07.31 18:20:27kodó tamás

    igen ám. csak itthon esély sincs. a szakemberek se értenek hozzá.
    egy a biztos: állandó változás. nincs értelme követni. a qva hivatalnokokat meg szélnek kell ereszteni MIND.

  • 2010.07.31 18:22:13pfff_

    ...nos, hiába a sokoldalnyi komment, a fikázás, a meg nem értés. A gyakorlatban ez a körforgalom, és a Fehérvári úti is, igencsak jól működik.
    Akinek gondot okoz, hogy a "körforgalmon" (egyébként ennek a neve: körgeometriás csomópont) belül lámpát talál, annak elmondom, hogy csak nagyon extrém esetben fog olyannal találkozni, hogy pirosat kap. Ez egyik lehetőség, ha 360 fokos fordulót akar tanni, és oda akar visszamenni, ahonnan jött, vagy talán egyel viszább. Ha kvázi egyenesen akar menni, nem fog pirosat kapni. Vagy van egy olyan eset, hogy szabálytalanul, már a piroson hajtok be a "körforgalomba", és ne adj Isten kicsit nagyobb a forgalom. Egyébként az esetek döntő többségében belül nem fogok pirosat kapni.

  • 2010.07.31 18:24:51fda

    Diplomamunka is készült már arról Győrben, hogy normál látási és felfogóképességű sofőrök nem tudják időben értelmezni a besorolásoknál a táblákat. Nem jó, nem megfelelő, nem a jó helyen stb. Az eredmény: ügyetlenkedő idegenek. Persze a driftelő helyiek sávváltásait nem kell a körforgalomra fogni.
    Ja, próbálj a Duna-híd irányából a Budai utcára kanyarodni. Életveszélyes érzés, és két nagyjából záróvonalas sávváltás kell hozzá.
    Szintén a Duna-híd felől, aki egyenesen akar továbbmenni, annak a jobb sávja MINDIG feltorlódik, mert onnan lehet a Szt. Istvánra is kanyarodni, ahol piros a lámpa olyankor.

    A sávok jól láthatók. Kivéve: esőben, éjszaka, hóban. Az év 40%-a ilyen. Mert olyankor nincsenek sávok.

    Ha az egyik sávban teherautó vagy busz van, akkor a kanyarokban mindkét oldalra kilógnak. A rutinos kamionosok ezt úgy oldják meg, hogy sokan eleve a sáv közepére sorolnak és két sávot foglalva kanyarodnak.

    Egyébként az már régen rossz, ha egy kereszteződés átlátásához nem elég pár másodperc, hanem csak a helyieknek megy jól, akik már megismerték. Mindig vannak ügyetlenkedő, utat kereső idegenek is. (Én helyi vagyok, és biztos vagyok benne, hogy nem lennék ügyes, ha idegenként át kellene mennem rajta és egy olyan bonyolult célpontot keresnék, mint pl. Budapest, na mert az nincs kiírva...)

    Szóval annyira azért ne dícsérjük. Sokkal jobb is lehetett volna.

  • 2010.07.31 18:26:17Szőkebácsi

    Ezt sok-sok évvel ezelőtt külföldön már feltalálták, Velence(Italia) előtt 3 db is van belőle, lámpa nélkül. Gond nélkül működnek. Na jahh, a magyar morál....:(
    Viszont írhatnátok egy cikket a budapesti lámpák algoritmusának hiányáról, illetve megvalósításának lehetőségéről.

  • 2010.07.31 18:27:42kodó tamás

    zárjuk a vitát, összegzem
    a nagy okosok kitalálták,
    mi szerencsétlen balfaszok meg nem tudjuk használni
    akkor a bloggernek van igaza a címmel

  • 2010.07.31 18:28:00gnme

    Kodó Tomi: nem leszünk barátok, nagyjából egyeznek az elképzeléseink :-)

    szereted a pálinkát?

  • 2010.07.31 18:37:07kodó tamás

    tamás, kodó vagyok örvendek:)
    ja főzök itthon... vpop vagy?

  • 2010.07.31 18:39:06pfff_

    Ja, próbálj a Duna-híd irányából a Budai utcára kanyarodni. Életveszélyes érzés, és két nagyjából záróvonalas sávváltás kell hozzá.

    De miért is tenném ezt? Ha az Árkádba akarok menni, akkor tök fölösleges kerülni, balra bekanyarodok a híd lábánál. Ennyi.
    Ha meg kimondottan a Budai utcába akarok menni és Vámosszabadi felől jövök, nos akkor....nos akkor is arra megyek, mert eygszerűbb könnyebb, gyorsabb odajutnom az Árkád mögött, mint végigszenvedni ezt az izét :) Jaaaaa! A GPS nem arra tervez? Akkor a GPS monygyon le. :)

  • 2010.07.31 19:02:23wakeupneo

    Hát tudjátok, nézni kellene és gondolkodni kicsit. Ritka egyszerű dolog ez a körgeometriás csomópont. Beállsz az alá a tábla alá, amerre menni akarsz, zöldnél elindulsz, pirosnál megállsz, a végén meg kivisz abba az irányba amerre menni akarsz. Talán fél éve készült el, mikor vezetni tanultam, és soha, még tanulóként sem volt vele gondom, sőt jobban szeretem, mint a sima körforgalmat. Meg kell nézni hova akarsz, menni, beállni a sávba és nem balfaszkodni meg összetörni a másik autóját, mert nem vagy képes 200 méterrel előregondolkodni (elvben) 50-es tempónál.
    Bőven előre kint vannak az előjelző táblák, csak figyelni kell rájuk, nem hajtani, mint az állat, mert már vagy 1-50 éve van jogsid és te ettől kemény vagy és megteheted, hogy gondolkodás nélkül, rutinból vezess. Mikor balesetet okozol, meg kikéred magadnak, hogy te vagy a hibás, mert a rutinod miatt nem hibázhatsz.
    tessék szépen odafigyelni a táblákra, és előregondolkodni kicsit, akkor gond nélkül használható ez a csomópont.

  • 2010.07.31 19:50:24b.f.

    ÓÓ a Budai utca :)
    Oda főleg akkor érdekes a behajtás, ha az iparvágányon pirosan villog a vasúti átjárónál a lámpa, na akkor meghal a forgalom. Meg persze akkor is, mikor a Famulus Hotel kollégium részéből szállingóznak elő a lengén öltözött TK-s csajok. Az az utca maga a pussy heaven :D

  • 2010.07.31 20:28:04igazi hős

    Szerintem hibátlan a megvalósítás, amikor először jártam ott, akkor is triviális volt, merre menjek. Igaz 20 másodpercet előre kell gondolkodni, mert nem elég menet közben nézni a kihajtók tábláit, hanem behajtás előtt fel kell nézni a táblára, de aki erre sem képes, az kereteztesse be a jogsiját, mint más az utolsó szál cigit: ez nekem árt, ezzel én nem élek.

  • 2010.07.31 20:29:09a balfék

    Az a baj hogy ez nem körforgó,a táblát lesszenek szivesek levenni.A körforgó olyan ut amiben körbe körbe lehet menni,és a benne haladó jármüvekenek elsöbbségük van az oda behajtó jármüvekkel szemben.A közlekedés alapeleme az egyszerü érthetöség mindenki számára,az okostól a hülyéig.Ezt a legujabb ötletemmel támasztom alá,legyen minden keresztezödés,jobbkezes, elsöbbségadás táblával védett, lámpás ,rendör által irányitott forgalmi csomópont.Amennyiben az ötletem hülyeség akkor az ilyen keresztezödések is azok.

  • 2010.07.31 20:33:59flyr

    Győriként mondom hogy nagyon jól működik ez a csomópont, én is találkoztam már állatokkal benne figyelni kell mindenkire minden oldalrol mert bevágnak stb. ezt a csomópont lámpák nélkül is használható amikor a sima körforgalom szabályai érvényesülnek(mikor sárgán villognak a lámpák) ha nem villognak akkor úgy tudom hogy sima lámpás kereszteződés felfestésekkel.

  • 2010.07.31 20:41:30prokee

    Balfék:
    "A körforgó olyan ut amiben körbe körbe lehet menni,és a benne haladó jármüvekenek elsöbbségük van az oda behajtó jármüvekkel szemben"

    Ez nem így van. A körforgalomban haladó járműveknek nincs nevesített elsőbbségük, erről csak a körforgalom táblával együtt kirakott Elsőbbségadás kötelező tábla gondoskodik.

    Nézd:
    "c) „Körforgalom” (23. ábra); a tábla olyan utat jelez, amelyen úgy kell haladni, hogy az út által körbezárt terület a vezetőtől balra essék;"

    Ennyi, nincs több feltétele a körforgalomnak.

  • 2010.07.31 20:50:48sosemkopel

    Én is voltam ebben a csodálatosban nemrég, nem volt vészes, bár először jártam ott.
    A vadiúj szegedit is kipróbáltam a héten, ott egy három irányba menő dupla villamosvágány is színesíti az élményt. Megdöbbentő volt elsőre viszont, hogy sötétben kis fények is kigyúlnak a sávod szélén, amit előre kiválaszottál :-D Frankón durván röhögtem rajta egyet :-)

  • 2010.07.31 23:15:36Valaki más

    Szerintem akinek nem megy ez a körforgalom, a jogosítvánnyal együtt az általános iskolai bizonyítványát is el kell venni. Nem szól ez másról, mint olvasni majd értelmezni. Semmi boszorkányság.
    De a nem értőktől, hőbörgőktől kérdezném, mint kívülállóktól: az intelligenciáról mit gondolnak?

  • 2010.07.31 23:25:47szgy

    a közelmúltban jártam Siófokon néhány körforgalomban, többször is egymás után, nem értem miért emlegetik a cikk elején, az égvilágon semmi különös nem volt. csak a sok külföldi turista bénázott aki nem tudta hogy merre akar menni, de ez mindenhol így van idegenforgalmas helyen.

  • 2010.08.01 06:56:14Nancsi

    Az az alapvető probléma, hogy sem a szerző, sem senki más nem tud elszakadni a 2 dimenziótól. Pedig a legbiztosabb balesetmegelőzés a szintben elválasztás. Aluljáró a gyalogoncoknak, felüljáró a keresztező forgalomnak, oszt jónapot. Nem kell milliárdokat kifizetni balfasz körfortalmak fejlesztésére, mert egy 1000x hatékonyabb alul-felüljáró rendszert egy általános iskolás is meg tud rajzolni.

  • 2010.08.01 08:12:32kutya_zzr

    "..Liptovský Mikuláš-on.." az nem -ban?
    (vagy én mondom következetesen rosszul, már vagy egy évtizede :)
    egyébként jogos: a tufaagyúnak egyenes út kell, közlekedési lámpa és - lehetőleg - az összes többi közlekedő edény mellőzésével.
    Motoron ülve tovább sötétül a kép; az autósok 80%-a észre sem veszi, hogy te bármit is szeretnél a körforgalomban, Suzukival és kalappal súlyosbítva ez az arány 120-130 %-ra hízik...

  • 2010.08.01 09:20:02FrankyHun

    Haladjunk a korral : Bonyolítsunk mindent agyon az a jó. Hát a hülye közlekedésmérnökök megbuktak biológiából?
    A legprimitívebb a legerősebb ezáltal az túléli.
    legközelebb ajánlom kombinálni felül illetve aluljáróval:)

  • 2010.08.01 11:41:25.com

    Gabor, a "streetracerek" nem azok, hanem azok, akik a 14-es fele mennek es tudjak tapasztalatbol, hogy min padlo egy, padlo ketto kell a korforgalomban,ahhoz, hogy elerd a zoldet az Arkad sarkan, onnan tovabb 75 at hidon, hogy ott is atmenj a zoldon. HA nem teszed majdnem 10 perc buko

  • 2010.08.01 11:55:49a balfék

    prokee. A kresz valóban röviden igy fogalmaz de a forgalomszervezési utasitás,mivel a körforgalomban haladó jármüvekenek elsöbbsége van,ezért a körforgalom jelzötáblát csak az elsöbbségadás,vagy az állj elsöbbségadás kötelezö jelzötáblával együtt engedi elhelyezni.Ha érdekel akkor olvasd el a Wikipédián ezt a témakört,ahol körgeometriás csomópontként van emlitve a most vitatott keresztezödés,és nem körforgóként

  • 2010.08.01 12:03:00prokee

    Jelenleg a magyar közlekedés szabályait az 1/1975 (II.5)KPM-BM együttes rendelet tartalmazza, nem pedig a Wikipédia.

    Egyébként utóbbira hivatkozni majdnem annyira komoly referencia, mint hogy "benne volt a TV-ben".

  • 2010.08.01 14:05:08a balfék

    prokee. A 20/1984(XII.21)KM.rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közuti jelzések elhelyezéséröl.I.rész általános rendelkezések I.fejezet 7.3. az ami alapján irtam,nem kell nagyképüzni,a közlekedést még számtalan rendelet szabályozza nem csak a kresz.Azért örülök hogy tudod a kresz rendeletszámát,gratula na.

  • 2010.08.01 14:46:24Zsoli

    prokee: „Azt nem vállalom fel, hogy egy efféle sorozat kedvéért körbeutazzam az érdekesebb helyszíneket”

    Pedig engem például érdekelne, az eddigi részek alapján nem lenne egy rossz sorozat.

  • 2010.08.01 15:57:21prokee

    a balfék:
    Ezzel cseppet sem mondtál ellent. Igen, Magyarországon a mackósajtnak ott kell lennie a körforgalmat jelző táblával együtt - éppen azért, mert egyébként nem következik az elsőbbség a táblából.

    Egyébként pedig a közlekedőknek két dolgot kell ismerniük: a KRESZ-t és a 6/1990 rájuk vonatkozó részét. Az általad idézett rendeletet csak azoknak, akik ezzel dolgoznak.

  • 2010.08.01 21:39:18a balfék

    prokee. A vitánk meddö,egy biztos körforgalom jelzötáblát csak elsöbbségadás kötelezö jelzötáblával együtt lehet kihelyezni-ebböl következik a körforgalomban elsöbbsége van a bent haladó jármünek,cáfold meg az állitást irj egy olyan körforgalmat ahol ez nincs igy.

  • 2010.08.02 10:29:56OPP

    Nézzétek meg Kaposváron a városba vezetö kétszer kétsávos Füredi útra csináltak egy EGYsávos körforgalmat a köcsögök. Ez azt eredményezi, hogy minden buzeráns a belsö sávban közelíti meg gyök kettövel, mert ugye a külsö sáv fogy el. Borzalom emberek! Amúgy meg éljenek a többsávos körforgalmak! Ha nincs senki körülötted, ki a szart érdekli, hogy össze-vissza mész? Ha meg nagy a forgalom, csak be kell tartani a kresz-t. Ááááá!

  • 2010.08.02 12:32:02H0mer

    Ha jól tudom, itt ez szokott a gond lenni:

    [link]http://imagerz.com/QEJHDEtvAwJSUF5IEQVR[/link]

  • 2010.08.02 13:24:23H0mer

    [url=http://imagerz.com/QEJHDEtvAwJSUF5IEQVR][link][/url]

  • 2010.08.02 13:25:05H0mer

    Nem megy ez a linkbeszúrás... :/

  • 2010.08.02 13:34:03H0mer

    [link]