Min keres ma a kereskedő?

PWC-felmérés 2011

2011.04.27. 10:27 Módosítva: 2011-04-27 11:51:36
A Pricewaterhouse Coopers egy tanácsadó cég, idén harmadszorra végezte el felmérését az autókereskedőknél. Az általános sírás-rívás hangulata mintha átment volna várakozásba: a döntő többség úgy látja, kivárja a fellendülést. Az indok egyszerű: aki erre nem képes, annak többnyire bedőlt tavalyig a vállalkozása. A maradék viszont kitartónak tűnik.

A megkérdezettek fele egy bemutatóteremmel rendelkezik, az átlag valamivel kettő feletti. Kétharmaduk márkakereskedő, a többi független, átlagosan 35 főt foglalkoztatnak. Átlagosan bő 13 éve foglalkoznak autókereskedelemmel, tehát nem elsőáldozók a szakmában. Hogy kik ők? Nem tudjuk, csupán hogy Budapest környéki és dél-dunántúli kereskedők.


Az autókereskedelem és a hozzá kapcsolódó sajtótájékoztatók világa nem túl vidám mostanában, bár azt hiszem, nem csak értük kell zokognunk, hiszen a nehéz körülmények nyomása alatt ők is csőstül küldték el az alkalmazottjaikat, ahogy más cégek is. Esetükben bő hetven százalék nyilatkozott úgy, hogy létszámleépítést végzett, de legalább ennyien faragtak le a hirdetési büdzséből. Humánusabb módszer a munkaidő csökkentése, a részmunkaidős (= részfizetéses) alkalmazás egyre gyakoribb az autókereskedelemben is.
Akármilyen hihetetlen, 4 százalék úgy nyilatkozott, hogy nem végzett költségcsökkentést – persze a statisztika csúnya tudomány: ez jelentheti azt is, hogy már nincs miből lefaragni, vagyis nem feltétlenül a jól pörgő biznisz jele.

A többség szerint nem jó dolog ma autót árulni, sőt, legalább a fele vállalkozás úgy látja, hogy még a 2009-eshez képest is rosszabb volt az anyagi helyzetük 2010-ben. Igaz, egy évvel korábban még többen voltak, akik így érezték, viszont most már 28 százaléknak kicsivel vagy lényegesen jobb a helyzete. És ez biztató. Annak ellenére is, hogy a 2010-es értékesítés döbbenetesen szerény: személyautóból 42 ezer kelt el, az „újautó-értékesítés” címén forgó 52 ezres számban a mintegy tízezer haszongépjármű szerepel. A visszaesés benne van az európai TOP 3-ban, Görögországgal és Németországgal karöltve. (Az előbbi érthető, a németeknél a roncsprémium megszűnése okozta a százalékban kifejezve magas buktát, de ott így is közel hárommillió autó kelt el.)


Még elkeserítőbb, ha megnézzük, kik veszik az autókat: többségük cég, a szakértők általában 60-70 százalékra teszik a flottaeladásokat. A maradék pedig olyan magánember, aki többnyire készpénzzel képes kifizetni egy új autót. Nem kell fejszámolónak lenni, hogy kiszámoljuk, alig voltak többen tízezernél.

Még megdöbbentőbb, milyen értékűek az eladott új autók. A nullakezdős hitelek időszakában a kisautók szárnyaltak, és nem csak a Swift, hanem az összes hasonló modell. Ma viszont az eladott autók átlagára meglehetősen magas, a többség a 3-5 millió forintot jelölt meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a középkategóriás modellek, kisterepjárók és egyterűek adják a forgalom javát. Egyébként Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke egy interjúban picivel ötmillió feletti átlagárat említett – nagyjából tehát stimmelnek az adatok: csak az vesz kocsit, akinek jól megy. Elvégre hitel gyakorlatilag nincs. A magánemberek többsége inkább használt autót vásárol, ezek piaca nagyjából tízszerese az új autókénak, ha a darabszámot nézzük.

Elvileg persze van, de a devizahitelek megszűnésével és a hitelezés szabályainak megváltozásával a kereskedők ismét elkezdtek abból élni, amit csinálnak. Bevételeik jelentős részét az új autók árrése, illetve a szerviz árrése adja, a hitelek után kapott jutalékoknak alig van jelentősége. Itt nem csupán a szabályok változása a fő ok: a vásárlások döntő többsége önerős.
Bár az ágazat helyzete nem túl rózsás, a kereskedők kétharmada azt tapasztalhatta, hogy a „bolti kiskereskedelmi adó”, lánykori nevén válságadó hatókörébe is bekerültek. A maradék harmad is csak azért nem, mert a forgalma 500 millió forint alatti.

Az autókereskedők egy része viszont úgy látja, hogy a nagy tételben eladott autó nem számít kiskereskedelmi értékesítésnek – márpedig a válságadó csak erre vonatkozik. Az APEH utódja, a NAV viszont a tőle megszokott módon úgy látja, flották értékesítése sem minősül nagykereskedelemnek. Borítékolható, hogy ez utóbbi vélemény jön ki győztesen a vitából. A kereskedők ezt a csapást már kellő letargiával fogadták, többségük nagy hatást nem tulajdonít neki, igaz, itt az is benne van a kalapban, hogy a társasági adó adókulcsa 10 százalékra csökkent, ami viszont hozhat a számukra megtakarítást is. Ha van egy jó könyvelőjük.


Igaz, a személyi jövedelemadó csökkentése sem zaklatta fel őket. Gondolom, ők is úgy látják, hogy amikor az adók mérséklése valamilyen furcsa módon mégis bevételcsökkenést okoz elég sok embernek, attól rövid időn belül nem remélhetnek nagyobb forgalmat.

A jövőt illetően nem kirobbanó az optimizmus, de a többség úgy látja, ez már itt a gödör alja. Igaz, 2013 előtt nem sokan reménykednek a valódi fellendülésben. Azonban a cégek gondolkodása megváltozott a jövővel kapcsolatban.

Tavaly még 15 százalékuk látta úgy, hogy biztosan kiszáll a bizniszből, ma ez nulla. Vagyis ők nemcsak fenyegetőztek, hanem ki is szálltak. Igaz, még maradtak páran (12,5%), akik az „inkább igen” választ adták erre a kérdésre, de a többiek inkább kitartanak, ha már eddig kibírták.