Öncélú szivatás a minicasco?

2011.09.05. 16:39

Gyors eszmecsere, hip-hop telefonálás után eltűnt a mosoly az ügyintéző-micikém arcáról. Mégiscsak problémás ügyféllé léptem elő, akivel jól betanult mondatokban kell kommunikálni. Ha visszakérdez a kedves ügyfél, ugyanazt ismételgetni. Nem tudom, észrevették-e, de az olyan helyeken, ahol a kedves ügyfél jól sejthetően reklamálni fog, szinte kivétel nélkül nők vannak. Mert egy törékeny nőre mégsem borítja rá az ember az asztalt, és hamarabb elnézik azt is, ha valamire nem tudja a választ. Ettől még feltettem a kérdést: csókolom, mi az, hogy felmondják a biztosításomat, de én nem tudok róla? Egyáltalán, milyen alapon mosnak össze két szolgáltatást? Én vagyok a hülye, amiért a normál KGFB-m mellé kötöttem kiegészítést? Mert ha nem vagyok ekkora majom, és nem akarok minicascót, akkor most mindenféle gond nélkül intéződne az ügy, a szokásos rend szerint.

Igazából nem számítottam én rá, hogy érdemi választ kapok, annál jobban átlátom az ilyen többszintű rendszerek működését. Az ügyintéző-micikék feladatköréhez nem tartozik az ilyen jellegű problémamegoldás, de nem bírtam magamban tartani pár további kérdést. Mi történik, ha én most nem egy pár tízezer forintos kárt okozok, hanem a hülyeségem miatt tömött turistabusz borul egy Bugatti Veyronra? Mert ugye, ha nincs biztosításom, majd a MABISZ rajtam akarja bevasalni a kifizetett kártérítés összegét. El lehet képzelni, hogy a vázolt esetben, ahol az utasok közül mindenki meghalna, a többiek súlyos sérüléseket szenvednek, a vadonatúj busz és a Bugatti totálkárra törik, a kártérítések összege nem a százezres nagyságrendben mozogna. Sok tízmillióról beszélhetnénk. Azt aztán próbálhatnák az egyszeri ügyfélen behajtani.

Igen ám, de én minden nap használom az autómat, elég sokat, tehát biztosítás kell, a swiftes sztoritól függetlenül. Erre legalább tudták a megoldást: kössek újat. Jó, jó, de akkor díjnemfizetés miatt mindenféle szankciók vannak, nem? Ugrik a bonus, kerék alá tesznek, sóskútba vetnek, satöbbi. Nem. Csak a felmondástól az újrakötésig tartó időszakra kell fedezetlenségi díjat fizetnem. Semmiség, gyorsan kiszámolták, hogy majd később, csekken, alig több mint 15 000 forintot kell befizetnem ezen a címen. Ha esetleg valaki nem tudná, mi a fedezetlenségi díj, kérem, olvassa el ezen a linken a tudnivalókat. Nem lesz tőle nyugodtabb.

Tehát ott tartunk, hogy március akárhányadikáig volt biztosításom, meg aznaptól is van, de a kettő között nem volt. Amikor a balesetet okoztam. Illetve, az előzmények után inkább semmiben sem voltam biztos. Fasza.

Felhívtam a Swiftes nő expasiját (időközben ő lépett elő ügyintézővé), hogy tájékoztassam, az ügy sajnos jóval bonyolultabb, mint normál esetben, igyekezzünk egymás közt lerendezni a dolgot, gyorsabb és fájdalommentesebb lenne mindkettőnknek. Ő már kész számokkal készült: adjak egy kilót. Százezer forintot. Egy behorpadt sárvédőre, ami egy olyan leharcolt Swifthez tartozik, aminek a gépháztetejéről pattogzik a lakk, három helyen hegesztett a lökhárítója, de lefényezni már nem volt kedvük. És amihez 8500 forintért lehet kapni egy komplett sárvédőt. Nem szeretem, ha hülyének néznek.

Megegyeztünk, hogy a szerelőjüknél alaposabban megnézem a kocsit, illetve a lakatos által összeállított árajánlatot is átfuthatom. Persze közben folyamatosan beszélgettem különböző szakemberekkel. Jogász és biztosítós ismerősök véleményét is kikértem, mindenki egyetértett, hogy a történetben valami nagyon nem kerek.

A Swiftet már tudással felvértezve mentem megnézni a sufniműhely udvarán. Nem állt csámpásan, bár a szerelő szerint 10-20 milliméterrel beljebb van a bal első kerék. Az A oszlopon, vagy annak alján semmilyen sérülés nem látható, a karosszéria illesztési hézagjai nem tűntek rossznak, a nyúlványok környékén semmi deformáció (a tornyoknál viszont csúnyán rozsdállott). Mégse gyűrődik annyira a jó öreg Swift?

Megnéztem a cetlire firkált árajánlatot: kiderült, a drága jó emberek mindenből vadonatújjal számoltak, legyen az műanyag doblemez, csonkállvány vagy gólyaláb. A számok nem voltak irreálisak, csak az a baj, hogy a futómű alkatrészeit és javítását nem tudni, hogy jogosan számolják-e fel, hiszen futóművesnél nem volt, a kérdésemre, hogy a kerék pozícióját alul, felül, vagy középen nézték-e, nem tudtak választ adni.

Nem akarok én senkinek se rosszat, értem, hogy én okoztam a kárt, de akkor sem szeretem, ha 40-60 000 forinttal többet akarnak kifizettetni velem, mint ami jogos. Hiszen elmondtam, megvettem a színben stimmelő sárvédőt, azt csak fel kellene szerelni, sem időt sem pénzt nem kellene költeni fényezésre, a futóművet meg vigyük el egy szakműhelybe, ahol kimérik pontosan, mit kell javítani-cserélni. De valószínűleg az expasi már eldöntötte magában, hogy én egy százasnál olcsóbban nem úszhatom meg a dolgot. Kijelentette, hogy ne bohóckodjunk, vagy kifizetem, vagy megy a biztosítóhoz, ráadásul onnan simán ki tud venni akár kétszázötvenezret is. Meg különben is, a nő kölcsönautóval kénytelen ellátni a munkáját.

Ezen a ponton besokalltam, mert éreztem, a dolog kezd nagyon arra menni, hogy lassan már a bérautót is velem akarják megfizettetni. Ha már lúd, legyen kövér, arra gondoltam, nem vitatkozom, bár tudom, hogy kb. 50 000 forintért tökéletesen helyreállítható lett volna a kocsi, még egy kicsi maradt is volna benzinre, de ha ők a biztosítóval akarnak vívni, illetve kicsit biztosításcsalni, nem rontom el a mókájukat, és a sztori is úgy lesz kerek, ha megtudom, hogyan áll az ügyhöz a biztosítóm. Úgyhogy megegyeztünk, intézzék csak a biztosítóval, nekem száz rugót nem ér meg a bónuszom.

Június közepén kaptam is egy értesítést a biztosítótól: kárkifizetés volt a megszűnt biztosításom terhére, pontosan 70 994 Forintot fizettek a Swift törésére. Ennyit a kettőötvenről, és arról, hogy durván másfél hónappal később juthattak a pénzükhöz, fene tudja hány pótszemlére volt szükség. Hiszen a biztosítónak lehet mutogatni az alkatrészárakat, de mindent avultat, amit csak lehet, egy ilyen állapotban lévő autóra nem fizetik ki az új sárvédőt, meg a fényezés teljes árát. Én mindenesetre hasonló esetben azt mondtam a lökhárítómról a fényezést legyaluló srácnak, fizesse ki a fényezést, adjon egy húszast és felejtsük el egymást, mert nekem semmi kedvem a biztosítójával vívni, meg az ő bónusza sem ugrik. És kérdés, hogy mivel céges autó volt, azt mondta, egy fillért nem fizet, leszarja a munkáltatója bónuszát, intézzük biztosításra.

Vissza a biztosítóhoz: az ügyfélszolgálaton tett látogatásom után küldtem nekik villanylevelet, amiben összefoglaltam, miért nem értek egyet az eljárásukkal, és kértem, vizsgálják felül a döntésüket. Nem sokkal később postai levélben tekintélyes méretű nyomtatott paksamétát kaptam, amiben kifejtették, nekik van igazuk, küldtek figyelmeztetést az elmaradásról, helyesen jártak el a biztosítás felmondásakor. Sőt, másolatokat is küldtek azon papírokról, amiket én sosem láttam (szerződésmódosítás, tájékoztató díjfizetés elmaradásáról).

Elegánsan nem tértek ki arra, miért nem kap értesítést a kedves ügyfél a biztosításának megszűntéről, mi a helyzet olyankor, amikor ilyen módon megszűnt biztosítással (tehát biztosítás nélkül) a kedves ügyfél részt vesz a forgalomban, és balesetet okoz. Pedig ugye a kedves ügyfél nem venne részt a forgalomban, ha tudná, hogy nincs kötelezője.

Mivel az ügy alaposabb körüljárásra érdemes, elküldtem a panaszlevelemet az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Hivatalának is. Nem véletlenül tettem így, a hivatal már vizsgált hasonló eseteket, igen alapos munkát végeztek, és ha ők azt mondják, nem kóser, az bizony tényleg nem az, mindegy, mit gondolok én, vagy a biztosító jogásza.

Megjött a válasz:

AJB 2295/2011. Árukapcsolás, jogszabályellenesen - az ombudsman a miniCasco szerződés egy feltételéről

Nem fizette be a miniCasco díját, ezért a biztosító szerződési feltételeinek értelmében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása is megszűnt - állt egy panaszbeadványban. A feltételek ilyen összekapcsolását az ombudsman a jogszabályi rendelkezésekkel ellentétesnek, a jogbiztonságot sértőnek és a tisztességes eljáráshoz való joggal szembenállónak értékelte.

A panaszos értetlenül fogadta a biztosító szerződésbontását. Valóban nem fizette be a miniCasco díját, de a kötelező felelősségbiztosításét csekken átutalta, ezért sérelmezte, hogy a biztosító a választható szolgáltatás elmaradt díjfizetése miatt megszüntetett egy olyan szolgáltatást is, amit kötelezően igénybe kell venni.

A biztosító úgy tájékoztatta Szabó Máté ombudsmant, hogy a miniCasco önállóan nem, csakis a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel (kgfb) együtt köthető meg. Ez a termék a kgfb szerződés almódozata, tehát a díjfizetés körülményeit a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésről szóló jogszabály rendezi. Ezért áll az a biztosító szerződési feltételei között, hogy amennyiben az ügyfél nem fizeti meg a miniCasco díját, a szerződése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel együtt szűnik meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának erről más a véleménye. A jogszabályok - a szolgáltatás kötelező igénybevételére tekintettel - ugyanis részletesen szabályozzák a felek szerződéses jogviszonyát. A jogszabály szerint akkor szűnik meg a kgfb szerződés, ha az ügyfél az esedékességtől számított 60 napon belül nem fizeti meg a kötelező díját. A törvény nem ad lehetőséget arra, hogy a felek a szerződés megszűnésének egyéb eseteiben megállapodjanak.

Az ombudsman ennek tisztázásával felkérte a biztosítótársaságot, úgy alakítsa át a miniCasco szerződési feltételeit, hogy a miniCasco díj megfizetésének esetleges elmaradása ne járjon szükségképpen együtt a kgfb szerződés megszűnésével.

Röviden: nagyon nincs rendben, hogy a biztosító a kiegészítő termékéhez köti a KGFB-t. Bár az ombudsman állásfoglalása nem kötelező a biztosítóra nézve, mindenképpen érdemes figyelembe venniük a jövőben.

A legdühítőbb az egészben, hogy olyan kiegészítő biztosítás miatt van az egész szívás, ami alapvetően jó ötlet. De ahogy hallottam, nem én voltam az első, aki az első negyedévben így járt. Hiszen akkor előbb küldték ki a KGFB csekket, mint a miniCascoét, amit ugye vagy megkapott valaki, vagy nem. Mivel szerződést nem küldtek, a kötés telefonon, esetleg online is történhetett, egyáltalán nem életszerűtlen, hogy valaki elfelejti befizetni, esetleg úgy gondolja, mégse igényli. Mert a webes felületen elérhető leírás szerint a miniCasco a KGFB megszűntével (tehát annak nem fizetése esetén) megszűnik. De azt nem írják, hogy fordítva is igaz lenne. Gondolom, nem véletlenül, mert ki tenné függővé a KÖTELEZŐ biztosításának meglétét egy VÁLASZTOTT biztosítás meglététől. Épeszű ember biztosan nem.

Talán nem véletlen, hogy megjelentek a KGFB-től független minicascóval is, igaz, valamivel drágább, mint KGFB mellé, de még így is jó ajánlat lehetne. Csak ugye nem lehet tudni, mi van azokba az apróbetűs részekbe írva, amit a kedves ügyfél meg sem kap. Remélem, senkinek nem okoz majd kellemetlen csalódást egy jó terméknek tűnő szolgáltatás.

Egészen friss fejlemény: a biztosítóm felhívott, hogy minden vissza: az eredeti szerződésemet helyezik vissza, az újra befizetett, illetve fedezetlenségi díjként megfizetett összegeket pedig átvezetik a régi biztosításra.  Már csak arra lennék kíváncsi, ezt miért nem lehetett megtenni pusztán jófejségből, pontosabban önös üzleti érdekeket szem előtt tartva. Mert akivel a biztosítója ezt a cirkuszt eljátssza, az nem valószínű, hogy legközelebb is náluk köt bármilyen biztosítást. És őszintén, kinek hiányzik az ilyen huzavona, meg az esetleges felügyeleti szervtől kapott dorgálás/pénzbüntetés?

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!